Rendhagyó lesz ez a bejegyzés abban atekintetben, hogy a bemutatásra kerülő Szent László templomnak nagyjából semmi köze Nézsához, sem az ótemplomhoz, sem az újhoz. Azért gondoltam mégis, hogy megmutatom nektek pár fotóban, mivel észak-nyugati mivoltában annyira távol esik minden fontosabb nagyvárostól, turisztikai célponttól, hogy önmagában nehezen talál rá az ember, és csak e templom miatt nem indul útnak senki, pedig bizony megéri. Ugyanakkor az egyik kedvenc tepmlomom.
Őrisziget a magyarlakta vidék legészaknyugatibb csücske, néhány-tíz kilométerre fekszik már a határ osztrák oldalán. Nevét onnan kapta, hogy a Szép patak mocsaras vidékének egyik magaslatán alapították, és már az Árpád-korban őrségként szolgált. Erre, mármint az éberség fontosságára utal a község címere is, amelyen egy fehér gém áll a bal lábán, míg a behajlított jobb lábának karmában egy követ tart. Ha ugyanis elaludna, és álmában elengedné a követ, a koppanás felébresztené. A település történetével most külön nem foglalkoznék bővebben, elég annyit megjegyezni, hogy a 16. századtól a község áttért az evangélikus vallásra, addigi templomukat ennek jegyében fehérre meszelték, majd később új templomot is építettek. A felhagyott régi templomban egy restaurálásnak köszönhetően kerültek elő azok a páratlan ábrázolások, amelyek miatt adhattam azt a figyelemfelkeltő címet, hogy pogány lenne a templom, holott pogány nyilván nem lehetett.
A rejtelmességét ugyanakkor fokozza, hogy valójában mind a mai napig nem igazán tudnak mit kezdeni a szakértők a festésével, amely teljes mértékben idegen minden más templomtól, amit ismerünk. Egy szűkszavú beszámoló szerint: „legrégibb része, az apszis valószínűleg már régen állt, mikor 1386-ban először említik az épületet, a templomhajó viszont 16. századi. A templom középkori figurális festményeinek teljes körű értelmezése máig várat magára. Építésekor ügyeltek rá, hogy a kör alakú homlokzati ablakon érkező fénypászma végigkísérje a nap során ezeket a festett alakokat.”
Innentől a személyes találgatások, illetve kérdésföltevések mezsgyéjére lépünk, és itt vagyok kénytelen képzeletben is vitába szállni azokkal a hangokkal, hogy a templom esetében egy naív festő egyszerűen elengedte a fantáziáját, és kedvére pingálta ki ilyenre a templomot. Hiszen valóban meghökkentő, hogy egyetlen szent képe, sem Isten, sem Jézus vagy Mária nem szerepel a freskók közt, nincs egyetlen beazonosítható személy, mégcsak a névadó Szent Lászlóról sem.
Azt azonban tudjuk, hogy a templom minden esetben szakrális tér, tehát az a legvadabb feltételezés, hogy oda bárkit csak úgy beszabadulni engedjenek. A templom festésének lényege, hogy képileg jelenítse meg, mint egyfajta képregény, az utat az örökkévalósághoz, Istenhez. Másrészt szintén igen fontos, hogy a hívek maguk képesek legyenek ezt a képregényt olvasni. A probléma valójában abból adódik, hogy az őriszigeti templom esetében nincsenek művészettörténeti, egyháztörténeti fogódzóink, hogy ezt a motívumrendszert olvasni tudjuk, ugyanakkor azt feltételeznünk kell, hogy a hívek, akik vasárnapról-vasárnapra ebbe a templomba jártak, bizony értették. Különben ők maguk lettek volna, akik az újrafestésről és a naív piktor kiebrudalásáról döntöttek volna, akinek a kedvéért felállványozták a szentélyt, hogy annak boltozatára teknőst, pávákat vagy épp révülő sámánt fessen.
Merthogy bizony ebben a templomban, mint a képek is mutatják, szentek helyett ezek szerepelnek virágmotívumokba ágyazva. Milyen megmagyarázhatatlan ábrázolás például, hogy egy feltartott kezű alak egy kocsin ül (tipikus révülő sámán), amelynek tetején egy pávaszerű madár utazik. Hasonlóképpen különös az ábrázolás osztása, amelyet életfához hasonló hasábok szabdalnak, miközben vélt összetartó középpontjukban egy sárga teknős úszkál. Nem tudni, csillagképek e ezek a minták, nem tudni, talán kalendáriumként szolgálnak. Egy biztos, egykor értették, mert hagyták az ábrázolásokat a helyükön, ma viszony úgy tűnik, nincs eszközünk a felfejtésükre.
Az is érdekes, hogy nincs egyház, nincs egyházi művészettörténész, aki hozzá merne nyúlni ehhez a kérdéshez, pedig biztos, hogy a templomba nem pogány isteneket jártak imádni, mégis megfértek ezek a motívumok a mindennapi vallási gyakorlattal a hívek számára.
Nézegessétek a képeket, nekem az egyik kedvenc templomom, mert nem értem, de szépnek találom és ismerősnek. Ugyanúgy ismerősnek, mint más középkori templomok freskóit is.
