Amikor Nápoly csak a szomszédban volt… – Becsey Vesszős György bűne helyezte Zselízt Európa középkori történelmének középpontjába

Március 23-án, egy fázós szombati hajnalon nekivágtunk az I. Felvidéki Templomtúrának, abból a célból, hogy a freskófestések nyomán odaképzelhessük magunkat az egykori nézsai ótemplom falai közé. Elkövettem ugyanakkor egy súlyos hibát, jelesül, hogy arra gondoltam, a mélyen Észak-Szlovákia régiójában található templomok irányában haladva időközben álljunk meg, ha van valami érdekes. És Zselízben, még a határtól nem messze, kezdésnek volt is ilyen érdekesség. Na, hát ezzel úsztam el a felkészülésben annyira, amennyire nem is gondoltam, mert hirtelen Nápolyban, királygyilkosság és vérbosszú özönében találtam magam. Bár modern korunkban Nógrád vármegye erősen terhelt a sztereotípiáktól, volt idő, amikor Európa történelmének szívében foglalhatott helyet Zselíz és annak ura, Becsey Vesszős György, akinek történetét most elmesélem nektek.

A freskó, ami miatt ugyanis Zselízen megálltunk a bizonyos Becsey Vesszős György különítéletét jeleníti meg. Mielőtt túlzottan belemennénk a zselízi birtokos történetébe, elöljáróban csak arra a kérdésre térjünk ki, hogy mi szüksége is volt különítéletre. Becsey Vesszős György ugyanis egy nagyon súlyos bűnt követett el, ma úgy mondanánk, hogy ártatlan civileket mészároltatott le, és emiatt bizony már életében nemcsak a lelkiismeret furdalta, de az attól való félelem is, hogy nem kerül a Mennyországba. A különítéletről szóló freskó is azt mutatja be, mintegy vágyvezérelt módon, hogyan kérleli Mária, Jézus a Jóistent, hogy bocsássa meg György bűneit. A történet, amelynek csak egy részletét mutatja be maga a freskó, jóval kiterjedtebb és bonyolultabb, több különálló történelmi szál egyesül itt egy pillanatra, és általa rálátást nyerhetünk milyen komoly történelmi folyamatok részese volt a korabeli Magyarország, és hogy Zselíz, de inkább Becsey Vesszős György története a világtörténelmi folyamatok részese volt. Ehhez azonban a történelemben még visszább kell lépnünk, és a történet kezdetét is át kell helyeznünk a dél-olaszországi Nápolyba.

Történt ugyanis, hogy 1250-ben meghal II. Frigyes, ezt követően 15 évi kemény háború veszi kezdetét, hogy kié is lesz Dél-Itália, Szicília, a nápolyi királyság, korabeli területi nevén Apulia. Ezt a trónt végül I. Anjou Károly szerzi meg. Ekkor azonban már özvegy, és hogy hatalmát megszilárdítsa, a korban egyik legmeghatározóbb magyar királyi dinasztiából szeretne új hitvest szerezni, ezzel erős szövetségest szerezve ellenségei ellen. Így esik a választása a magyar királyságra. Az ekkor Magyarországon uralkodó IV. Bélának tíz gyermeke születik, közülük szeretne egy leánygyermeket hitvesül, de addigra már csak Szent Margit nem kelt el, akiről a Margitszigetet is elnevezték, őt azonban esélytelen is volt megszerezni. Négy évig küzd I. Anjou Károly, hogy IV. Bélától leánygyermeket szerezzen, végül azonban úgy dönt, hogy az „ifjú király” titulusában az ország egy részén már IV. Bélával párhuzamosan uralkodó V. Istvánhoz, IV. Béla fiához fordul hasonló kéréssel, aki végül örömmel adja elsőszülött leánygyermekét I. Anjou Károlyhoz. Utóbbi viszont már addigra annyira öreg, hogy fiával, II. Anjou Károllyal köti össze az életét Mária, akit Magyar Máriaként tisztelnek Nápolyban.

Hogy Mária személyét kicsit jobban megértsük, fontos megjegyezni, hogy milyen családi körben nevelkedik. Mint azt említettük, a korban a tényleges uralkodó Magyarországon IV. Béla volt, akinek összesen tíz gyermeke született (két fiú és nyolc lány), köztük Mária édesapjával, V. Istvánnal, aki, ugye, ifjú uralkodóként párhuzamosan uralkodott az ország egy részén. IV. Béla gyermekei közt ugyanakkor ott találjuk Szent Margitot, Szent Kingát, Lengyelország védőszentjét, vagy éppen Boldog Jolánt. Maga Mária is Szent Margit közelében nevelkedik a később róla elnevezett a Margitszigeten a klarisszáknál, egészen 16 éves koráig. Itt tesz szert arra a műveltségre, amelyet majd Nápolyba is magával visz. Fontos tudni, hogy miután Nápolyi Mária hozzámegy II. Anjou Károlyhoz, tizenhárom gyermek édesanyja lesz, mire férjével átveszik a hatalmat Nápoly királysága fölött. Amikor azonban végre ennek a királyi családnak lehetősége nyílik kiterjesztenie saját elképzeléseit, meghatározó változásokat eszközölnek, és ebben különösen fontos szerep jut Máriának, márcsak azért is, mert ő helyezi a királyság középpontjába Nápolyt. Mária volt például, aki szorgalmazta, hogy a nápolyi királyság központját az akkori Palermoból Nápolyba helyezzék át, lényegében neki köszönhető, hogy ma nápolyi királyságról beszélhetünk. Szintén Máriának köszönhetik a nápolyiak, hogy új királyi kastély épül Castel Nuovo néven (új kastély), mégpedig az olasz vidéken teljesen idegen gótikus stílusban, amely stílus a magyar királyságban hódít. Szintén a magyar gótikus stílusban épül meg Mária hatására a San Lorenzo Maggiore székesegyház, ahol az anjou királyok temetkeznek. Mária ezen felül megépítteti a Santa Maria Donna Reggia templomot és kolostort, szintén gótikus stílusban, ahová férje halála után visszavonul. Mikor 1309-ben férje meghal, harmadik gyermeke, Bölcs Róbert lesz Nápoly királya. A kolostor boltozatain különben máig egyszerre szerepel fele részben az árpádsávos díszítés, és az anjou, kék alapon arany liliomos motívumrendszer. Fontos tudni, hogy Mária nagy rajongója volt Szent Ferencnek is, így a mai Umbria régióban több Szent Ferenchez köthető templomnak is mecénása volt. Arra ugyanakkor mindig ügyelt, hogy az általa támogatott templomokban a magyar Árpád-házi szentek is helyet kapjanak a freskóábrázolásokban.

A történet ott folytatódik, hogy időközben kihalt az Árpád-ház, azaz nem halt ki, mert az Árpád-házi királyok vére éppen a leánygyermekeket keresztül fennmaradt, de nem férfi, hanem női ágon, a történetírás és a geneológia mégis úgy tekint máig erre az eseményre, hogy az Árpád-háznak vége szakad. Márpedig az Árpád-házat követő dinasztia első képviselője, Károly Róbert anyai ágon rendelkezett Árpád-házi felmenőkkel, éppen nagymamája, Árpád-házi Mária révén. Károly Róbert maga is nem meglepő módon Nápolyban született, és innen indult jogos igényét érvényesíteni a magyar trónra. És éppen Árpád-házi származása volt oka annak, hogy a nemesség (legalábbis egy része) elfogadta őt uralkodónak. Károly Róbert sikerrel szilárdította meg a hatalmát, és erős királyságot hagyott örökül fiára, I. Lajosra. A történet itt is bonyolódik egy kicsit, mivel időközben Nápolyban az Anjou-ház is fiúörökös nélkül marad. Ezért Bölcs Róbert nápolyi király, Mária fia, Károly Róbert másik fiát, Andrást (Endrét) hívja vissza lánya, I. Johanna férjének. A pápa és a francia udvar nyomására azonban Endrét nemhogy nem akarják királlyá koronázni, de miután a pápa erre mégis engedélyt ad, a koronázása előtt megfojtják. I. (Nagy) Lajos rettenetes haragra gerjed, és hadjárattal indul Nápolyba rendet tenni, és megbosszulni testvére meggyilkolását. Csak, hogy értsük, a magyar király, seregei élén maga indul Nápolyba.

Itt jön a képbe, merthogy mégiscsak végig Zselízben járunk, Becsey Vesszős György, aki Nagy Lajos első nápolyi hadjáratában lefejezte Durazzói Károlyt, akit András meggyilkolásával, vagy az arra való felbujtással vádoltak. Becsey Vesszős Györgyöt ezután a király a megszállt Apulia kormányzójának neveze ki. A hadjáratban, Becsey bevallotta, kétszázötven ártatlan embert öletett meg. Ez a cselekedet viszont annyira megviselte, hogy a bosszúhadjárat utáni lehiggadást követően a spanyolországi Compostellába, majd az írországi Szt. Patrik purgatóriumába (barlangjába) zarándokolt bűnei feloldozását keresvén, majd 1364-ben hunyt el. Külön érdekesség, hogy Becsey Vesszős Györgyöt szokás azonosítani egy bécsi és egy melki kódex György vitézével, aki, miután spanyolországi zarándoklata nem hozta meg az áhított lelki megnyugvást, átkelt Írországba, hogy Szt. Patrik barlangjába alászálljon. A kódexek szerint tizenötnapi böjt és imádkozás után, az angol király és udvara jelenlétében bocsátották be a barlangba. Ottani látomásait 29 fejezetben foglalta össze az említett bécsi kódex. Látomásai során

ördögök kísértik Györgyöt útjában, majd rettentő bestyék alakjában, majd lovasok és lovak, majd nők, kereskedők, ismét kígyók, barátok, papok, sőt atyja és három férfi testvére alakjában (legifjabb öccse, István nevét innen tudjuk meg), kik mind hitének megtagadására igyekeztek bírni; ismét egy kedves barátnéja képében kísérti az ördög, hogy otthonn hagyott ékszerei és drága ruháival pompázva készüljön a Paradicsom látogatására: ő ellent áll e csábításnak is, s isten segedelmével sértetlen áthatol egy lángoló kénkő-tavon, egy égő házon, kimenekszik egy büdös kútból, sőt a poklon is veszély nélkül keresztülmenvén, egy szép ifjú csatlakozik hozzá, ki nem más mint Szent Mihály arkangyal, ki a Purgatóriumon, s végre a paradicsomon is átvezetvén őt, s őt a jövendő élet minden titkaiba avatván, különféle világi fejedelmeknél teljesítendő követségekkel bízza meg. Kivezettetése után az egész gyülekezetet nagy csodálkozás és meghatottság fogta el, megrohanták őt, mindenki egy darabkát vágott és tépett le ruhájából ereklyéül, mások hajának estek, s ha a király közbe nem lép, szegény György vitézt a nagy kegyelet ugyancsak meg- kopasztotta volna.

Hogy megkapta e Becsei Vesszős György a feloldozást, azt nyilván nem tudhatjuk, de Margit nevű leánya legalábbis biztosra akart menni, ezért festette fel apja bűnei alóli feloldozást a különítéletben, amely Zselíz templomában sértetlenül maradt meg. A kép alján a halálos ágyán fekvő alak éppen most leheli ki lelkét, amit egy gyerekszerű figura jelképez. Mondatszalagján a „Nunc Christie: morte, me salva, tua prector te” (Krisztusom, mentsen kínhalálod ára engem) könyörgés olvasható. A lábánál álló ördög azonban magának követeli a lelket: „Hanc animam peccato, quam Ninive, plenam nosco.” (Bűnnel rakott e lélek. Bűne, akár Ninivének.) Az őrangyal, mely a halott fejénél áll, így szól: „Hic si peccavit, nece pressa opem rogitavit.” (Számos a vétke, de halódva segedelmet kére.) Szűz Mária fiát kérleli: „Hanc, qui suxisisti, Fili, veniam precor isti.” (Fiam, ki ez emlőt szoptad, érte esdekel szavam.) Krisztus oldalsebére mutatván anyja meghallgatását kéri az Atyaistentől: „Vulnera cerne pater, fac, quod rogitat mea Mater.” (Sebeimre nézz Atyám, cselekedd mit kér Anyám.) Erre az Atyaisten: „Nati petito dabo, que vis, nulla tibi negabo.” (Szülöttein, mind megadom, mit kérsz meg nem tagadom.) Mandorlájának bal oldalán egy angyal áll: „Formea virtutum, viiis facit esse solutum.” (Isten kegyelmének ereje feloldja a vétket.) A jobb oldalán álló szent nő szövege: „Aspice, peccator, ubi Filius est mediator.” (Bűnös, tekéntsed: Isten Fia jár közbe teérted.) A figura felett elmosódottan a „pro patre margarita filia in honerem patris,” (apjáért Margit leánya, az apja dicső emlékére) szöveg olvasható.

Hogy azután Becsey Vesszős György megkapta e a menlevelet a Mennyországba, abban biztsoak nem lehetünk, de, hogy Írországig elzarándokolt miatta, azt respektálhatjuk. Mindenesetre Zselíz valóban, mind a mai napig általa az aktuális világtörténelem középpontjába helyezkedik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük