A munka nyelve – kedvcsinálás mészégetésre

Joggal érhetne a kritika, hogy miért nem csak az ótemplommal foglalkozunk egy olyan csoportban, aminek még a neve is erre utal, de látjátok, annyi minden érdekesség van csak ebben a kicsi faluban, meg a környékén, hogy lehetetlenség elnézni mellettük. Így került képbe a nézsai templomban őrzött ereklye-együttes (tessék eljönni az előadásra), a magtár épületének sorsa, a szűken vett környék jelentős freskóemlékei (Nőtincs volt az első a sorban, de Tereskét és Nógrádsápot még csak meg sem említettük), pince az ótemplom alatt, vagy éppen Legénd kelta települése. Túlságosan is izgalmas környéken élünk. És hát, nem első, de nem is utolsó sorban Nézsa és a környék egyik jellegzetes ipartörténeti emléke, emlékei a szénégető boksák, amelyeket nemrégiben, a Belegrád bejárása kapcsán kerestünk fel.

Felsőtárkány, 1956. fotó: MTI/ Bereth Ferenc

Lehet, hogy ez is a kevésbé érdeklődésre számot tartó témák egyike lesz, de azért izgat ez a kérdés, mert láttam, milyen pusztulófélben van az a legalább nyolc boksa, amelyet a helyszínen összeszámoltam. Hogy hol van ez, úgy tudom könnyen elmondani, hogy a Rókavár alatt, a Kazi-kanyarnál lévő földesút vezet oda, ahol a motoros találkozók is voltak egykor, de már a domb alatt futó patak túloldalán. (Talán megjegyzendő, hogy a Vadalmási Csárdáról szóló posztban, amely a katonai felméréseket vette alapul, ha megnézitek a fotókat, a boksák, mint kvázi „ipartelep” még nem szerepelnek a térképeken, tehát újabb kori létesülés, viszont a boksák mennyisége alapján komolyabb termelőtevékenység folyhatott itt.) Még azt sem tudom egyébként, magánterület e ez, vagy az erdészethez tartozik, előbbi esetben csak még problémásabb ezzel a kérdéssel foglalkozni.

Parasznya, 1968.; fotó: MTI/Kunkovács László

Sosem titkoltam, de valójában az amatőr kíváncsiságával fordulok minden helyi történeti érték felé, az ipartörténet, ha lehet, még messzebb áll tőlem. Viszont a Youtube-on találtam pár igen érdekes dokumentumfilmet a ’90-es, 2000-es évek tájáról, a Pilisből, ahol még az öregek mutatóban beüzemelnek pár mészégető boksát, és mind a rakás, mind az égetés folyamata végig követhető. Ezekben közös, hogy az említett öregek a maga természetességében váltanak a szlovák nyelvre, mert a munka nyelve a szlovák volt, a mesterség művelői nem is ismerték a magyar megfelelőket. Mint a dokumentumfilmekben el is hangzik, a mészégetés hagyományosan tót, szlovák mesterség volt. Nem is véletlen, hogy Nézsán és a környékünkön is művelték.

Bátor, 1973.; fotó: MTI/Kunkovács László

A mai napom reggelén sikerrel akasztottam meg Szobonya Istvánné, azaz Gita néni szokásos száguldását a házunk előtt, és jeleztem neki, hogy a nézsai öregek klubjában kérdezze fel az időseket, milyen emlék maradt, ha maradt, a mészégetésről. (Egyébként árulkodó, hogy Gita néni is elmondta, még az ő apukája is foglalkozott mészégetéssel Alsópetényben.) Az adatgyűjtés mellett persze jó lenne legalább egy boksát kitakarítani, vagy akár a többi állagmegóvását is kicsit elősegíteni a helyszín tisztításával. Már, ha persze erre engedélyt ad az illetékes erdészet, vagy a tulajdonos.

Budapest, 1957.; fotó: MTI/Friedmann Endre

Addig is, csak akit érdekel, nézegessen pár régi képet a mészégetésről, mert, ahogy a fotókon csinálták, éppúgy volt ez Nézsán is. És persze minden okos hozzászólást örömmel fogadok…

Budapest, 1957.; fotó: MTI/Friedmann Endre

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük