Kik vagyunk mi, nézsaiak?

Nézsa az egészen a Dunakanyarig lehullámzó Cserhát dombos-hegyes vidékének egyik jellegzetes kistelepülése. Ez Nógrád-vármegye azon tája, ahol az egyik magaslatra felhágva nem tudod megítélni, te vagy e épp a legmagasabb ponton, vagy egy másik dombon magasabban lennél. De ez mindegy is, hiszen a vidék tágas perspektívája és a csillagos ég esténként adott. Csillagászati megfigyelésekre éppen ezért is lenne alkalmas, ha déli irányból nem szennyezné vörös kontúrral az ég alját a Főváros. Cserébe Nézsa is, mint minden környékbeli település, a bogyósgyümölcsök hazája. A hozzá vezető kacskaringós utak mentén az utazók védelmét szolgáló keresztek, Mária-szobrok, hasonlóképpen az utazók és a földmunkákra igyekvők számára étekül mára elvadult gyümölcsfák, nyárialma, fosókaszilva, vadkörte és dió. Közükben különösen a tavaszi időben virágzással pompázó kökénybokrok és csipke, ahol számtalan madár talál fészkelés idején menedéket. Megfér ezen a vidéken a csúfosan későn levelet bontó akác is, a méhészek kedvence.

Fotó: Szarka Péter

Az utakat szegélyező jellegzetes vegetáció mögött pedig végeláthatatlan szántóföldek, a közéjük ékelődő vizes vagy sziklás jellegű szigetekkel. Ez az összetettségében is megfogalmazhatatlan kultúrtáj, amelyet a Vácra munkába, vagy tanulni igyekvők napra-nap látnak a komótosan haladó buszról, és amely akkor különösen szép, ha a februári pirkadó hajnalokon az aranyszegélyű felhők megmutatják magukat a bíbor szín ég kontúrjában. Hát így járnak munkába, iskolába a nézsaiak, ha épp át nem alusszák az egészet.

Nézsa különben fagyzug, itt minden majd egy hónapos késéssel virágzik, nyílik, viszont az augusztusban virágzó tök is beérik. És megterem a füge is. Igazi gyümölcse ugyanakkor mégiscsak a málna, a piros és fekete ribizli és a dérrel érő téli alma, amelynek zamatát semmilyen más alma nem képes visszaadni. Utóbbi fajtájára nézve csak alma itt. De akár májusig is eláll.

Nézsát az írásbeli források már 13..-ban említik, mint a honfoglaláskori eredetű, az azonos nevű család birtokát, váruk a közeli Vas-hegy nyúlványának déli kiszögelésén még ma is felfedezhető, már ami pusztuló maradékát illeti. Ez Csővár, amely a történelem különös kacskaringójaként már Pest-megyéhez tartozik, a vár alá települő Csővár településsel egyetemben. De, ha már itt tartunk, történelmileg is izgalmas, zaklatott vidék ez. A honfoglalás hét törzsének neve ismeretében csak elég körbetekinteni, hiszen akad itt kicsit északabbra IpolyNYÉK , aztán NógrádMEGYER, ErdőKÜRT, BalassaGYARMAT, SalgóTARJÁN, DiósJENŐ szintén némileg északabbra IpolyKÉR és KarancsKESZI. A honfoglalónak tartott törzsek tehát szépen belakták ezt a környéket, nem elvitatva a magyar virtushoz illő későbbi határvitákat. Ide kívánkozik, hogy Mátyás király Nézsai László hűtlen magatartása miatt elkobozza birtokait, és először 1467-ben Rozgonyi János tárnokmesternek és Rajnald székelyispánnak, majd később 1474-ben Parlaghy Györgynek adományozza. A település hagyományosan rebellis hozzáállását az is igazolja, hogy a későbbiekben is a rabsitzokodásban élen jártak a falu lakói, és bicskás mivoltukban tisztelték őket a környék községei.

Ami Nézsa tekintetében bizonyos, hogy ősi, honfoglaláskori névadója után tatárt és törököt biztosan túlélt, de már akkor is volt. És volt kettős minőségében is, legalábbis, mióta ezt már a források is megerősítik, a török hódoltság vége felé, amkor az új Nézsa, a mai, a megmaradtak döntése nyomán levált a régiről. Új templomot és köré új falut szerveztek, a régit, a pusztulót pedig felhagyták településestül, templomostól. Az ótemplom őrzi a máig ismeretlen korábbi Nézsa templomának és településének történetét, az új templom pedig a település újrakezdésének szimbóluma.

A régi és az új falu (stara dedina) szétválásának idején érkeztek a községbe azok a szlovák telepesek, akiknek családnevét máig is ismerjük.

Nézsa központjában – ha templomot és annak környékét nem tekintjük annak, hisz a vásározásnak ott is megtaláljuk valamikori helyét – jelentőségteljes kastélyt találunk, az előtte összefutó útkereszteződés egyik szögletében jobb sorsa érdemes parádés istállóval, ahol a szájhagyomány szerint maga Kincsem ló töltötte ifjúi éveit. Hozzá ízesülve, a hétköznapinak éppen nem nevezhető kultúrház mellett robosztus magtár, szintén újabb kori hasznosításáról ábrándozva. Ebbéli reményét erősítgeti maga a szépen felújított kastély, amelynek építését az 1740-es években Klobusitzky István kezdte meg, majd 1896-ban, a millenniumi évben Blaskovich Miklós földesúr emeletet és két toronyszobát építtetett rá. Talán említést érdemel, hogy széles erkélyét éppen a Vashegynek és Csővárnak irányították a tervezők, és nem is feltétlen a szép kilátás hanem a történelmi berögződés végett. A kastély körül, amelyben jelenleg általános iskola működik, jelentős angolpark zöldellik, hozzáértő uradalmi kertész híján jelenleg belső erdőként funkcionál, de egykor saját teniszpályával és kisebb tóval is büszkélkedett. 

A község másik, mára kevésbé funkcionáló közösségi tere a Szent Jakab templom környéke. Ugyanakkor még az út is úgy kanyarog a templom körül, hogy minden áthaladót lassításra késztet, ami időt adhat a templom környéki porták emberléptékű arányainak, vályogházainak megfigyelésére, a török dúlás után újraszerveződő falu településszerkezetének megfigyelésére. Hiszen, habár ez az út mellett egymáshoz simuló házhelyekből nem kikövetkeztethető, maguk a porták hátul hosszan lenyúló kertjeikkel mind a Nézsát körbefolyó patakokhoz, erekhez futnak le. Bár e vízgazdagság mára korántsem jellemzi a községet, a nyomai azért jól láthatók. Ha bárki felülről megnézi Nézsát, látni fogja, milyen tág, nagyvonalú belső terekkel rendelkezik. Sőt, talán az is kijelenthető, hogy a község településszerkezetében inkább több a szabad tér, a kertes, gyümölcsös hiátus, mint maga az épített Nézsa.

Essen szó magáról a Szent Jakab templomról is, amelyet a jelenlegi egyházi források a XVI. századból valónak mondanak, pontos építési ideje eszerint 1575. Kitérnek arra is, hogy falaihoz az ótemplom kőanyagát is felhasználták. Tornyot az 1760-as években gróf Klobusitzky István jóvoltából kapott, majd 1799-ben átépítik és megnagyobbítják. A lényeg tán nem is ez, hiszen a templom maga ma is körbejárható, belülről is megcsodálható, oltárával, oldalhajóival egyetemben. Ugyanakkor már e templom tekintetében Tyekvicsak Árpád helytörténész, kutató számtalan újabb információval gazdagította az egyházi forrást. Mégis, legfontosabb „tulajdonsága”, hogy Szent Jakabnak szentelték, aki csak zarándokutak mentén fordul elő, mint templomnak nevet adó szent. Főképpen pedig az kiemelendő, hogy ez a kis nézsai templom Szent Kereszt ereklyével is rendelkezik. Azon túl, hogy ilyen ereklyét csak a Szentföldre zarándoklókat vigyázó és felügyelő rendek hagytak hátra a zarándokútvonalak mentén, még a nézsai vasárnapi templombajárás fényét is emeli, hogy az oltárról a megfeszített Jézus Krisztus keresztfájának egy darabja tekint a hívekre. Hát így élünk mi, nézsiak…

Az már csak zárójelben kívánkozik ide, hogy az erős kritikával kezelt források is azt valószínűsítik, hogy Nézsán egykor nemcsak templom, de monostor is lehetett. Egyes források szerint pálosoké, míg mások egyenesen kereszteseket emlegetnek. De ez már az ótemplom titka marad, hacsak fel nem fejtjük…