Előkészületek
A katekézis előtt készítsük elő: mécsest, jeges vizet a szenteltvízhez, hangosítást, megfelelő világítást.
Bevezetés: A keresztény templom születése
Az első keresztény közösségeknek nem voltak külön liturgikus helyeik. Zsidók lévén ismerték a zsinagógát – a gyülekezés házát –, amely egyetlen nagy térből állt, ahol a frigyládának vagy a mózesi könyveknek volt kijelölt helye. Később a keresztény szakrális gondolkodás ebből a hagyományból merített.
Az első keresztények családi házaknál, nagyobb termekben vagy katakombákban találkoztak. Estétől az éjszakába nyúlóan voltak együtt. Mi most egy gótikus-barokk templom előtt állunk – hosszú volt az út idáig.
A templom előtt
Mit látunk? Elfogott-e már egyszer az életben az Istennel való találkozás utáni elementáris vágyakozás? Hitünk alapján az ember végleges otthona az élő Isten csodálatos világa.
Jézus maga az emberiség temploma: az Istennel való találkozás és egyesülés igazi helye. „Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt felépítem” – halljuk Jézust. Ezt a kőből épült templomot egyszer le kell bontani, hogy csak a lelketek temploma maradjon. Ez a kőépület ideiglenes, de amit Isten bennetek épít, az lesz a végleges.
A keresztény templom ezért nem pusztán templum, nem csak a bűnbeesett ember sóvárgásának helye – mint a pogányoknál –, nem is csupán ígéretek helye, mint a jeruzsálemi templom volt, hanem az Isten és közöttünk Jézusban létrejött új és örök szövetség szimbóluma és titokzatos tere.
A magyarok régen szentegyháznak nevezték, mert azt vallották: ez Krisztus teste, az Egyház! A templom falai nem önmaguk miatt szentek, hanem miattunk – mert mi itt találkozunk Istennel a vasárnapi közösségben.
Nézzük a homlokzatot, a kaput, a díszítéseket! A torony – ha feltekintünk – olyan, mint egy magasba mutató ujj, mely felmutat az égbe. „Keressétek az odafönt valókat!” Mi is ezért jöttünk össze ma: hogy egy épület művészetén és teológiáján keresztül keressük, hogyan szabhatnánk életünket az odafönt valókhoz itt a földön, egyszerű emberekként élve.
„Ujjongjatok az Úrnak, országok, mind, örömmel szolgáljatok neki, lépjetek színe elé vigadozva! Tudjátok meg, Isten az Úr! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk. Az ő népe vagyunk, és nyáj a legelőjén. Lépjetek be kapuin hálaénekekkel, előudvarába dicsőítő énekkel! Adjatok hálát és áldjátok nevét, mert jó az Úr, irgalma örökké megmarad, és hűsége nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 100)
Lépjünk be!
A harangok és csengők
Ha régen a király érkezett, harsonák jelezték. Ha Isten jön, szól a harang. Tartsuk szívünkben: Isten mindig hív és vár bennünket.
A templomkapu
Az előcsarnokba a főkapun át lépünk be. Az ajtó maga Jézus! „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál” – mondja Jézus az evangéliumban.
A lépcsők
Menjünk fel a templomba – ahogy Jeruzsálembe is felmentek őseink! Sokszor dombra építettek templomot. A lépcsők száma hagyományosan páratlan. A templom hegy nélkül is magaslat: nem csupán horizontálisan, hanem vertikálisan is van függőségünk. Felfelé lehet lépni, de le is lehet csúszni.
A lépcsők nem csak a profán és szakrális világot választják el, hanem a mi világunkat az Istenétől is. Emlékezzünk Mózesre: „Oldd le sarudat, mert szent ez a hely, ahol állsz!”
Megvilágítjuk a kis keresztet.
Az egész keresztény élet ascensio – felmenetel Istenhez. Belépve a templomba a lépcsőn át, felemelkedünk Istenhez.
Az előcsarnok – Via purgativa
A megtisztulás útja
A jeruzsálemi templomnak udvara volt: a pogányok udvara, Izrael udvara. Az előcsarnok a katekumenek helye, akik még nem voltak megkeresztelve.
Az ősidőkben medence vagy kút állt itt, ahol megmosták kezüket, arcukat – ezekből lettek később a szenteltvíztartók. Volt szentelt vízzel való meghintés is, keresztségünkre emlékezve. Itt találjuk a gyóntatószékeket is, hiszen a bűnbánat is keresztségünkre emlékeztet – mindkettő az újjászületés szentsége. „Meghaltatok a bűnnek, hogy Krisztusnak éljetek” – mondja Szent Pál. Istenhez csak tisztán léphetünk.
A templomhajó
A hajó mélyen biblikus szimbólum. Az Ószövetségben Noé bárkája, az Újszövetségben Péter hajója. Ez a közösségtudat, az összetartozás és a felelősségérzet jelképe: a múló idő hullámain az örök élet felé haladunk.
Jézus hajójában lévők a biztos cél felé haladnak három úton: a megtisztulás útján (via purgativa), a megvilágosodás útján (via illuminativa) és az egyesülés útján (via unitiva).
A keresztkút
Latinul fons baptismale. Lehet kerek vagy többszögletű, önálló kápolnában áll, világos térben, ahol felülről és minden oldalról besüt a nap, közepén medencével. Az anyaszentegyház méhének is nevezik.
A meghalás és újjászületés szimbóluma: lépcsőn lemegyünk – meghalunk; lépcsőn feljövünk – újjászületünk. A Szentlélek ereje által, víz és vér által – keresztség és átváltoztatás révén – részesülünk Istenben.
Az ambó
A megvilágosodás útját járó hívek az Ige világosságában járnak. Az ambó eredetileg a hajó közepén állt. Az olvasmányokat kelet vagy nyugat felé fordulva olvasták, a szentbeszéd pedig mindig a hívek felé. A püspöknek volt katedrája, ebből lett később a szószék.
Az ambó a hajó és a szentély határán áll, mert a szentélybe csak Isten megismerése után lépünk be.
A mellékoltárok
Ezer éven át csak egy oltár volt a templomokban. A középkorban megjelent a szentek tisztelete, megnövekedett a papság száma, és ezzel együtt a szentek oltárainak száma is.
A mellékoltárok érvényes üzenete ma is: lakjuk be ezt a teret! Ez egy szétterített ikonosztázion, melynek jelentése: kapcsolatban vagyunk a ma ünnepelt dicsőséges egyházzal, azokkal, akik már győztek. Ezekre a példákra szükségünk van – ők is segítenek bennünket az örök élet felé.
A szentély
A keleti templomokban az ikonosztázion szellemi határvonalat jelent: miközben fizikailag el van zárva a tér, a képek mégis a mennyei liturgiába emelik szemünket és szívünket. Nyugaton a diadalív tölti be ezt a szerepet.
Ez az elhatárolás jól kifejezi: Krisztus földi egyháza úton van a mennyei felé – az életünk még ennek a határán áll. Határvonalak húzódnak a szent és a profán között. Jézus lerombolta a válaszfalat a pogányok és zsidók között. Nagypénteken a templom függönye kettéhasadt – nálunk ezért nyitott a szentély.
Itt van a papság helye, mert ők részesülnek Krisztus papságában. Ám a keresztség révén mindannyian papok vagyunk. A hívekért itt végzik a felajánlást, itt vannak az akolitusok és lektorok, míg a hajóban a szentek képei segítenek bennünket az örök élet felé.
Az apszis a szentek szentélye – sanctuarium. Jézus a húsvéti misztériumában nem lerombolta a templomot, hanem saját testében újjáépítette.
„A másodikba azonban csak a főpap lépett be, egyszer egy évben, azzal a vérrel, amelyet a maga és a nép bűneiért ajánlott föl. A Szentlélek ezzel azt jelezte, hogy addig, amíg az első sátor fennáll, a legszentebb szentélybe vezető út nem nyílik meg.” (Zsid 9,7–8)
Az Egyház korán megfogalmazta: Krisztus teste az egyetlen templom és szentély, amit a római katona lándzsája nyitott meg nekünk, hogy beléphessünk. Meghalt, hogy életünk legyen!
Az oltár
Magaslati hely, ahol az áldozatot bemutatták – latinul alta ara, magas oltár. Kőből vagy fából készült: alsó részét stipes-nek, felsőt mensa-nak hívják. Koporsó formájú, mivel az első keresztények a szent vértanúk sírjánál mutatták be az áldozatot – ma is vannak benne vértanúk ereklyéi.
A vértanúk mártíriuma Jézus kereszthalálában egészül ki. Az oltár átvitt értelemben a keresztet is jelképezi, ahol Krisztus meghalt. A pogány oltárok közvetítő közegek voltak – nekünk az oltár maga Krisztus és az ő keresztáldozata. Ez az egész templom középpontja.
Régen a halálra üldözött bűnös belekapaszkodott az oltár sarkába, és nem volt szabad megölni, mert minden emberi bíróság felett álló isteni irgalom fennhatósága alá került – ez volt az asylum-jog.
Az oltár terítője az Úr sírjában talált leplekre emlékeztet. Belépni a templomba, a keresztségen át a hajóban küzdve eljutni a szentélyig és oltárig – ez a beavatás! Krisztus életében való teljes részesedés. Ezért nem léphettek be régen csak a beavatottak – a megkereszteltek és az áldozásban részesültek –, hogy meg ne szentségtelenítsék. Ezért is titkolták, és nem értették a keresztényeket: beavatás nélkül nem is lehet érteni, mert csak bohóckodásnak tűnik.
Az oltárkereszt
A kereszt az egyetlen szigorúan előírt szimbólum a templomban. A kereszt teológia, politika és hit egyszerre.
A gyertyák és az örökmécses
A gyertya üzenete: Krisztus fényt és világosságot ad, felemészti magát a világért. A két gyertya az isteni és emberi természetet jelképezi. A főoltáron hat gyertya áll, a püspök jelenlétében a hetedik – ez bibliai szimbólum: a közösség a püspökkel teljes, tökéletes.
A menóra az Ószövetség és a zsidó állam szimbóluma – nem illik, sőt jogilag is tilos katolikus templomban használni. Mi gyökereinket másként, szimbolikusan vállaljuk.
A tabernákulum
Az apostoli korban a megmaradt kenyeret eltették a betegek, a hitükért bebörtönzöttek és a haldoklók számára. Régen az oltár fölé egy galambot függesztettek, ebben őrizték az Oltáriszentséget – a Szentlélek szimbólumaként, aki a teremtés kezdetén lebegett a vizek fölött, és akinek ereje által az átváltoztatás is történik.
Ezt váltotta fel idővel a tabernákulum. Más volt a szerepe és tisztelete korábban – Becket Szent Tamás volt az első, aki szentségimádást végzett a tabernákulum előtt.
A katedra
Mózes széke a Tóra szekrényével szemben állt. Ahogy lángolt a csipkebokor, nézte Istent, aki tanította. A püspök széke Péter székének örököse – Isten tanít minket, amit a püspök ad tovább.
A szakrárium
Mi történik, ha valami megromlik vagy megszentségtelenítik? Az apszis mélyén van egy földbe ásott mélyedés, ahol méltó módon megsemmisítették a dolgokat – elégették, mert tűz által semmisül meg majd a világ is.
Befejezés
Belépni a templomba, áthaladni a keresztkúton, a hajóban küzdve eljutni a szentélyig és az oltárig – ez a beavatás Krisztus életébe, a teljességben való részesedés. A templom nem csupán épület: Isten és ember találkozásának szent tere, ahol az ideiglenes az örökkévalót érinti.
– Urr Zsolt Ipoly atya