Elhelyezkedése:
Cím: Strada Bisericii 113, Sântana de Mureș 547565, Románia (https://maps.app.goo.gl/Bi6d8QqEmFq9mRrAA)
Nézsától mért távolsága: 568 km
Elérhetőség (2025):
weboldal: https://marosszentanna.ro/
Lelkipásztor: Kötő Ferencz Barna – +40743776996
Gondnok: Faluvégi Sándor – +40745437587
Információk:
(Figyelem! Ahol lehet, ott a helyben fellelt templomleírás szövegét közlöm, mert ez a legautentikusabb, a közösség által jóváhagyott információ. Ugyanakkor a szerzői jogokat tiszteletben tartva, amennyiben az említett történelmi emlék gondnokai jelzik, úgy a bejegyzésből eltávolítom az utánközlést. Hangsúlyozom, szándékom a helyi leírás közlésével annak elősegítése, hogy a történelmi emlékhelyet többen felkeressék. Esetleges szöveghivatkozásban emiatt kérem, hogy ne az adott bejegyzésre hivatkozzanak, mert a szerzőség joga mindenkor az adott települést illeti meg.)
A most közölt szöveg a Marosszentannai Szent Anna templom – Református templom helyi, gazdagon illusztrált kiadványában is fellelhető. A helyszínen a kiadvány megvásárolható!
Marosszentanna első okleveles említése 1332-ben történik. A református templom a XIII.század második felében épült román stílusban. Ebből a korból való félköríves szentélye, diadalíve, a szentély boltozata, a szentségtartó fülke.
Úgy a hajó mint a szentély ablakait a XVIII-XIX. században átalakították, vagy befalazták. A XIX század elején a templom nyugati falához fa-harangtornyot építenek, melyet a XX század 30-as éveiben lebontanak és téglatoronnyal helyettesítenek. Ekkor pusztul el a nyugati hajófal falfestményeinek javarésze és a nyugati kapuzat. A szentélyben és a diadalíven látható falfestmények a XIV századból származnak, feltehetően északolasz tanultságú mester művei.
A falképekre Nemes Ödön marosvásárhelyi rajztanár hívja fel a figyelmet egy, a Műemlékek Országos Bizottságának -nak irt 1895-ös keltezésű jelentésében. Az általa feltárt nyugati fal(utolsó ítélet) legnagyobb része elpusztult 1911-12-ben a MOB a falképek feltárását ill restaurálását kezdeményezte.
Ma a következő falképtöredékek láthatók a templombelsőben:
A szentélyzáródásban : Szent Anna jelenete és Szent Péter apostol alakja
- A szentély déli oldalán: Szent Pál Apostol és egy beazonosítatlan apostol alakja -A diadalív bélletén: ószövetségi próféták medallionjai (Dávid, Illés stb)
- A diadalív déli, szentély felőli oldalán: Anjou Szent Lajos alakja, fennebb az okos és balga szüzek lámpást tartó mellképei.
- A hajó nyugati falán, a felső regiszterben három apostol ülő alakja az utolsó ítéletből, az alsó regiszterben a Leviatán és az elkárhozottak seregének töredékes jelenete látható.
- A déli hajófal külső oldalán három koronás szent álló alakja látható töredékes állapotban.
Restaurálás:
A falfestmények helyreállításában a fő szempont minden falképtöredék bemutatása volt, illetve az hogy a templom belső terét egységes egészként kezeljük. Ennek érdekében eltávolítottuk az összes későbbi vakolatkiegészítést és egy, az eredeti vakolathoz színben és textúrában közelálló vakolatot hordtunk fel. A festett felületeken belüli kisebb hiányokat retusáltuk. A falképek restaurálására 2000 és 2005 között került sor.
A XVI. század közepén a templom és a gyülekezet reformátussá lesz. A falképeket a reformáció után lemeszelik, a templom új berendezést kap.
Adatok a templom faberendezésének történetéhez
A gazdag plasztikával, díszes festéssel kialakított szószékkorona 1773-ban készült. A főpárkányán körbe a következő felirat olvasható: „A MAROS SZ.ANNAI REf: SzEKLSA KÖLCSÉGÉVEL CSINÁLTATOT ISTEN DICSŐÉGÉRE 1773 MATH 24 V 42: VIGYÁZZATOK AZÉRT MERT NEM TUDIÁTOK MELY ORÁBAN JÖ ELA TI URATOK”
Ismereteink szerint egyedülálló az erdélyi emlékanyagban az a támasztó szerkezet, melyet a diadalív felső felébe illesztettek. A tölgyfa gerendákból csapolással készült merevítő szerkezetet fűrészelt szélű indadísszel, évszámmal és kereteléssel festett fenyődeszkákkal borították be mindkét oldalról.
A XVIII. század második felében, feltehetően a többi faberendezési tárggyal egy időben készült a festett kazettásmennyezet. A hajdani, művészi kvalitásában szerényebb mennyezet alkotó deszkáit és osztóléceit másodlagosan fölhasználták a kötőgerendák felső padolásánál. Ezen töredékek alapján feltételezhetjük, hogy a kazettás mennyezetet két típusú ornamentika díszítette, melyek a kor szokásához híven átlósan, vagy soronként váltakoztak. A alapszínű kazettákon nagyobb, többnyire vörös tónusú, indadíszes virágkompozíciók találhatók.
A templom tornyát 1930-ban építette Benkő Károly építőmester, saját költségén, egy korábbi fatorony helyére.
A templom nagyharangja 1497-ben készült. Felirata: O rex: glo(r)ie: veni:cum: pace ih(e)s(us) n(azarenus): r(ex): i(udaeorum): i: 1:4:9:7
„Ó Dicsőséges Király, ki jöttél békességgel: a názáreti Jézus, a zsidók királya” – 1497
Beszámoló:
Marosszentanna valójában Marosvásárhely külvárosa, könnyen elérhető kulturális élmény mindenkinek, aki arra jár. Szerény személyem egy adott vasárnap látogatott el a településre, ami a hely gondnokát a hétvége ellenére sem tántorította el, hogy engem tisztes felvilágosításba ne részesítsen. Természetesen szóba került minden, ami a templom aktuális történetéhez hozzátartozik, mégis, érdemes mindezt végighallgatni, mert egy élő közösség mindennapjairól szól. Mint említettem korábban is, mi, a jelenben élő emberek, csak részei vagyunk történelmi emlékeink történetének, hozzájuk teszünk, elveszünk belőlük, de ők megmaradnak. Míg mi, párhuzamosan velük, a történelmi vegetáció körítését adjuk. Mint a méhek, lengjük körül az ő történetüket. Persze, ha mi eltűnnénk, eltűnik az ő jelentőségük is. Mindaddig azonban megmaradásunk, életképességünk szimbólumai. Más részről megfogadom Ipoly atya intését is, aki, amikor először beszéltem neki a templomrom kutatásáról, nyomatékosan közölte, hogy ő nem a holt, hanem az élő kövekkel akar foglalkozni. Azaz a gyülekezetével. Az eklézsiával. A reá bízott, elárvult bárányokkal.
Számomra tehát fontos intéssé vált figyelembe venni az eklézsia, azaz az adott történelmi emlék köré csoportosuló közösség mindennapjainak kihívását is. Így Marosszentannáét is, amelyről nemcsak a helyi gondnok, de maga a beszámoló is sokat elárul. Például vegyünk csak egy tényt, hogy a leírás szerint
a falképekre Nemes Ödön marosvásárhelyi rajztanár hívja fel a figyelmet egy, a Műemlékek Országos Bizottságának -nak irt 1895-ös keltezésű jelentésében.
Majd később:
a XIX század elején a templom nyugati falához fa-harangtornyot építenek, melyet a XX század ’30-as éveiben lebontanak és téglatoronnyal helyettesítenek. Ekkor pusztul el a nyugati hajófal falfestményeinek javarésze és a nyugati kapuzat.
Itt szerintem az élő kövek, az élő eklézsia párhuzamos történetéről beszélhetünk, amelynek nem elhanyagolható lényege, ahogyan egy volt katolikus templomot kálvinista testvéreink vettek szárnyuk alá. Akik bizony ódzkodnak mindenféle bálványimádástól, legyen az egy szobor, vagypediglen a falak freskóinak emberábrázolásai. Ennek vannak pozitív és negatív vonzatai is történelmi kitekintésben, hiszen a vallásváltás okán gyakorta fehérre meszelt, puritánná festett falak így őrizhették meg egykori festésüket. Kvázi, a mészváz segített megőrizni a félezred vagy mégtöbb éves freskófestészeti emlékeket. Más esetben a freskók lemeszelése kárt okozott. Pozitív példa erre a felvidéki Mohos, ahol jártunk is. Itt a lepergő meszelés alól felsejlő freskók végül teljes pompájukban jelentek meg az utólagos restaurálás nyomán. (A beszámolók szerint hasonló dolog történt az őriszigeti „pogány” templom esetében is.)
Ugyanakkor Marosszentanna kapcsán hiába jelezte egy hivatott műértő rajztanár már az 1800-as évek kifejezett végén, hogy a templom freskói művészettörténetileg jelentősek, és ezt nyilván a helyi közösség is számon tartotta, mégis, a toronyépítésnek áldozatul esett a tizenkét apostolból kilenc, akik különben az átellenes oldalon mind csak a freksó-Jézusra tekintettek volt. Alul pedig az utolsó ítéletből is csak egy fele-sárkány maradt, némi szenvedő alakokkal. A kapuzat is odaveszett, de talán ez a legkisebb veszteség.
Persze, legyünk igazságosak. Az kevésbé hihető indok, hogy az említett falfestésről ne tudtak volna a károkozók, de egy torony mégis fontosabb terepe kívülről Isten dicsőségének bemutatására, mint egy freskó belülről. Hogy a pogányság, az emberábrázolás tisztelete ugyan hogyan mérhető össze egy harang kondulásával, amely valójában éppúgy valamiféle „pogány” szertartás, ezt mindenki ítélje meg maga. Én mindenesetre üdítő örömmel tapasztaltam, hogy a jelenlegi templomszolga már büszkeséggel, és óvó érzékenységgel tekint az Isten-háza emberábrázolásaira. Ahogyan ez logójukban is megjelenik.
Ahogyan ahhoz is némi beleérző-képesség kell, ha megérteni akarjuk, mennyit rontott a restaurálás előtt a freskók állapotán a szándék, hogy a templomban meleg legyen az istentiszteletek idején. Az egykori fafűtéses kályha vízgőz-párái bizonnyal nem tettek jót az amúgy is pergő, lemeszelt falfelületnek. De ez már inkább a román világ, ahol az élő kövek, a gyülekezet Marosszentannán a nemzeti túléléséért, az identitásáért küzdött. Ehhez pedig vasárnaponként kellett a meleg.
Szerencsére van paradigmaváltás is, és mára az egykori katolikus templomokat gondozó református közösség büszkén és áhitattal tekint temploma egykorvolt, nem puritán múltjára. Legalábbis Marosszentannán. Teszik ezt nem bálványimádásból, hanem történelmi büszkeségből.
Ahol a közös pillanatot megélni érzem, az egy újabb példa. A csíksomlyói Szűzmária. Csíksomlyó, annak temploma, és annak szobra. Ami utóbb lehet bálvány is. De nem ez a lényege. A lényeg a zarándoklat, amelyet egyetlen keresztény felekezet sem tilt. Sőt, inkább támogat. Az a szándék, hogy lelki üdvömért, a világban való helyem megtalálásáért, hibáim és erényeim végiggondolásáért be kell járnom egy utat. És annak az útnak kell végcélja legyen, hogy le tudjam zárni szakrális utamat, hogy onnantól élni tudjam az életemet. Természetesen a szakrális, a bejárt, a megélt út a lényeg, de ha nincs végcélja, semmit nem ér. Ezért lehet, hogy protestáns testvéreink is szívesen választják végcélnak éppen a csíksomlyói Máriácskát. Nem bálványimádásból, hanem igazodási pontként. Belső megtisztulásuk folyamatának végcéljaként. Ebben vagyunk biztosan közösek, legalábbis a zarándoklat útjának, folyamata tekintetében.
Innentől pedig már csak józan belátás kérdése, hogy épp Marosszentannára visz az utunk, ami a szándék tekintetében mindenképp szakrális. Hiszen az út talán odáig mindenképp fontosabb, mint akár csak egy freskó. Szóval, hogy zarándoklatnak tekintjük -e, ha valahová végcélként elérünk. Szerintem minden ilyen út zarándoklat. És az már csak hozzátesz, ha épp aktuálisan Szent Annának lábnyomaiban lépdelünk.
És itt még mindig nem hagynám abba az elmélkedést, mivel, bárhogyan is, de minden utunk zarándoklat, hát Marosszentannán is nemcsak a szép Szent Anna a lényeg. Hanem például annak református emlékei. Mint például a szépen faragott szószék glóriája. Illetve a templom orgonája, amit a központi helyéről áthelyezve bizony kikezdtek bizonyos konfirmáló ifjúi mancsok. Mára, a maga jelentőségében ismét központi helyen áll az orgona. Részben gyergyószentmiklósi mesterek munkáját dicséri. De az is időközben kiderült, hogy az orgona két regiszterét eldugaszolták, mire Marosszentannára ért. Ahogyan már művészettörténeti emlék, ahogyan alápolcolták a szentélyt a hajótól elválasztó diadalívet. Feltehetően ennek köszönhető, hogy a freskók itt megmaradhattak.
Ami a mi kutatásainkat érinti: mi, ugye nem tudhatjuk, hol voltak az okos szüzek és balga szüzek freskóábrázolásai. Magának a diadalívnek a belső felületén, vagy a szentély felőli oldalán. Utóbbira példát éppen a felvidéki Zsíp temploma szolgáltat. Így Zsíp az erdélyi Marosszentanna testvértemploma, legalábbis etekintetben. A templomok összehasonlításához még hiányzik egy szakmai iránytű, és természetesen a templomoknak, azok megmaradt freskóinak számbavétele. Addig most itt befejezem. Marosszentannára fel!