Megvolt a tanulmányút – Az I. Felvidéki templomtúra tanulságai

Hát, szóval nekivágtunk az első túrának… Nehéz összeszedni a gondolataimat, főleg amiatt, hogy akkor honnan is induljon ez a beszámoló, mert magamat ismételni nem szeretem, mégiscsak kell. Mint tudjátok, nagyon kevés tudással rendelkezünk a török dúlást megelőző Nézsáról. Azt már a források is megerősítik, és a szájhagyományban is megmaradt, hogy községünk korában nem egészen ott…

Részletek

Megnéztük Belegrádot, de várat nem találtunk, csak egy tanyát

Csütörtökön Tyekvicska Árpád levéltáros kutató és Legénd-szerelmes valamint Szolnoki Tamás régész (nem utolsó sorban Zsazsi kutya) terepbejárást tartottak Legénd – Nézsa – Alsópetény határában, ahová megtisztelő módon engem is meghívtak. A terepbejárást az indokolta, hogy Tyekvicska Árpád, mint Legénd fáradhatatlan kutatója, szerette volna megnézni többek között a Bekavár szomszédságában lévő, de már Nézsához tartozó Belegrád…

Részletek

Amikor végre megláthattuk, mekkora is volt a nézsai ótemplom

Elérkezett a tél, de korábban külön megkértük Nagy Lászlót, a kutatási jelentés mellé mellékeljen egy GPS-koordinátákkal ellátott képet is (lsd. fent), amelynek alapján meg tudjuk határozni az egykori ótemplom alaprajzát. Így, amikor a nézsai ótemplomról szóló kutatási beszámoló estet megrendeztük, úgy véltük, eljött az ideje, hogy ezzel a „térképpel” is kezdjünk valamit. Az estet megelőzően…

Részletek

Az első talajradarozás 2022. május 16-án

2022. május-június folyamán régészeti geofizikai felméréseket végzett a Munifex csapata a nézsai temető területén, két helyszínen. A felmérés célja a temető területén elhelyezkedő középkori templom felszín alatti maradványainak detektálása és pontos felmérése volt, hogy az eddig érdemben nem kutatott épületről minél több és pontosabb adatok álljon rendelkezésre. Másrészt a templom helyétől északra, részben a mai…

Részletek

A második talajradarozás 2022. június 13-án