Fontos felfedezőúton jártam az okos és balga szüzek nyomában, ezúttal Erdélyben. Bár a művészettörténészek állítják, ez a freskóábrázolás, amely a nézsai ótemplomot is egykor díszítetette, elterjedt volt a Kárpát-medencében. A mai Magyarország területén mára mégis egy maradt Szeged-Tápén, illetve a Felvidéken, egy csokorban. Időközben négy új templomot is találta, de ezúttal Erdélyben, szintén egy csokorba gyűlve. Közülük hármat kerestem fel egyszuszra…
Ismétlés a tudás anyja, de már én is unom olykor leírni, mégis hátha valaki itt kapcsolódik be a históriába. Szóval, az egykori nézsai ótemplomról feljegyezték, hogy az okos és balga szűzek példabeszédének freskóábrázolása díszítette a szentélyt a hajótól elválasztó diadalívét. Ezért, ha szeretnénk elképzelni, milyen lehetett a romtemlom, máig álló templomtestvéreket kell keresnünk. Ilyeneket eddig a Felvidéken találunk nagyobb számmal – volt, ahol már jártunk is – illetve, mint fentebb is írtam, egyet a mai Magyarország területén.
Az újdonság öröme, hogy van ilyen díszítésű templom négy is Erdély területén. Egészen pontosan Marosfelfaluban, Marosszentannán, Nyárádszentlászlón és Almakeréken. Almekerékre most nem jutottam el, részben azért, mert szász település, és feltételezésem szerint más hatás, más ábrázolás fogadna ott. Meg az időmbe sem fért volna bele.
Innentől kicsi útbeszámolóba csapnék át, hiszen az idei Tusványosról vasárnap hazafelé indulva ejtettem útba a három települést, a csodaszép Maros-völgyén átuzóban. Ez azért is különös élmény volt a számomra, mert ezt az utat többször is megtettem már, de legtöbbször vonattal. Nagyjából ezen a vidéken éri a vonattal Budapestről induló utasokat a hajnal, így valódi szépsége ennek a vidéknek rendszerint a reggeli zákányos, lassú ébredés ködébe burkolózik. Autóval most egészen más képét mutatta a Maros mentén kanyargó út.
Tusnádfüröről korán indulva így értem el elsőként Marosfelfaluba, ahol az útmutatások szerint a helyi református templommal átellenben, a parókia kertjében található egy templom, amely valaha az okos szüzek és balga szüzek freskójával büszkélkedhetett. Mert valóban, ez mára szintén romtemplom, falai pőrén állnak. De, különös öröm, hogy nem hagyják veszendőbe mégsem, a román állam pénzt adott a megmentésére.
Ezért is volt némileg különös a helyi fogadtatás. Vasárnap lévén eleve nem reménykedtem, hogy minden templomba bejutok. Semmi sértettséget nem éreztem volna, ha, aki az adott templom kinyitásáért, bemutatásáért felelős, azt mondja: hagyjam békén a hétvége legszentebb napján.
Marosfelfaluba az istentisztelet végére értem oda, így a parókia kapujában vártam a tiszteletest. Önbizalmamat egy, a parókiára betérő, magyar törten beszélő, de nagyon kedves asszony is megerősítette, hogy igen, megvan a templom, tényleg ott van a parókia kertjében, de mindjárt jön a tiszteletes úr, ő majd eligazít. Hát vártam a kapuban, és valóban jött is a tiszteletes, aki ünnepi talárjára mutatva jelezte, nem kísérne el most a kertje hátsó részébe. Ez teljes mértékben elfogadható volt, pláne, hogy vasárnap lévén volt még mit megbeszélni egyéb egyházi atyjafiaival.
Ugyanakkor azt is közölte, hogy a templom valóban jól hátul, a kertjének végében található, de ne lepődjek meg, ha a szomszéd öt kutyájával találkozni fogok. Ők ugyanis rendre átjárogatnak vizitálni. Mint sebtében oktatott, ha kellő erélyesség van bennem, a kutyák majd visszavonulót fújnak, és nem lesz bajom, csak menjek. Hát, gondoltam magamban, olyan nem fordulhatna elő sem a saját portámon, sem alapvetően Nézsán, de még szélesíteném is ezt a kört, szóval, hogy egy vendégemnek, akit a kertembe beengedek, az erélyességére bízzam, hogy öt kutyával kiegyezzen a jogos tartózkodás végett.
Mindenesetre elindultam, és az öt kutya szerencsére nem tette próbára az erélyességemet. A magas fű ellenben annál inkább, mert a román állami támogatás, és a látható építkezés dacára a helyi vegetációt nem tartotta kordában a református egyházi tekintély.
Dehát, indultam tovább, és immár Nyárádszentlászló felé kormányozott a GPS, kicsit kalandos úton bár. Rátévedtem ugyanis egy dűlőútra, ami végül a jó irányba vezetett, de bizony imádkoztam, nehogy defektet kapjak, mert bármennyire is volt dombságokkal telt, akár a mi nógrádi tájunkhoz illeszkedő a vidék, azért félúton mégiscsak úgy éreztem, az isten háta mögött hajtom a Corsát.
Talán hitelesebb, ha azt írom, nem jegyeztem meg a célomig vezető települések nevét, bár végig az járt a fejemben, de jó is lenne itt, egy düledező, de egykorvolt gazdag portát megvásárolni. Lehetőleg egy tekintélyes, szépen szerkesztett csűrrel. Hát ilyen álmodozásomban kerültem végül Nyárádszentlászlóra, amelynek jelentős dombjára épült temploma már messziről világított.
Felkanyarodva a templomdombra az első ember mellett fékeztem, aki, mint kiderült a nyugalmazott lelkész volt, aki készséggel fordult vissza, hogy a templomot bemutathassa. Így a vasárnap dacára ismét szerencsém volt. Majd a templomleírásnál bővebben is írok az ott hallottakról. Elég annyi, hogy a templommal szemben, talán a lelkészi lak mellől egyszercsak rámszólt egy női hang. Mondván, én nem tudom, kiféle vagy, kihez tartozol, vagy honnan jöttél, de egy kis töltöttkáposztára szívesen látunk, most esszük. Szabódva mondtam, hogy sietek, és kár, hogy nem tettem hozzá, amit már csak később gondoltam, hogy a gesztustól máris jóllaktam.
Dehát hátra volt még Marosszentanna, ami lényegében szinte ízesül is Marosvásáhellyel. Kvázi valamiféle külvárosa. Református temploma külsőre jelentéktelen, csak közelebbről látszik, hogy gótikus stílusjegyeket őriz. Itt Faluvégi Sándort zavartam meg a hétvégi pihenésben, akivel végül hosszan elbeszélgettünk. Különösen büszke volt az orgona felújítására, amelyet gyergyói mesterek végeztek el, két új regisztert is felfedezve a kiszolgált hangszeren. De mesélt arról is, hogyan fűtötték belülről a templomot még fával, hogy aztán ez csak megbolygassa gőzeivel a maradék freskókat Persze egy olyan időben, a kommunizmus alatt, ahol az élő kövek megmaradása fontosabb szempont volt az életteleneknél. Kevésbé megbocsátható, bár maguk az eklézsia tagjai sem tudták, így ítélkezni semmi jogunk nincs, de az új torony építésekor bizony belevágtak a nem is ismert freskókba. Így a templom keleti oldalán, ahogy a tornyot felhúzták, eltűnt a tizenkét apostolból kilenc, akik mind a Jézusra tekintettek az átellenes oldalon. És alant, az utolsó ítéletből is egy tátott szájú sárkány maradt meg. Pedig az utolsó ítéletek rendszerint fantáziadús alkotások, tengernyi látványos alvilági kínnal.
Azért Marosszentanna temploma a lényeget, Szent Annát megtartotta freskóként. Kitárt karjával angyalokat ölel, de mintha kicsit a grabancuknál is fogva őket. Hátha az angyalok olyan hebehurgyák, de Szent Anna az ábrázolás végett odafogja őket is egy freskókép erejéig.
Hát így értem haza, mondom, nagy mázli, hogy mindenhol fogadtak, hol így, hol úgy, de a célom tekintetében a Szent Anna hebehurgya angyalai is biztos segítettek. Mert mindenhol voltam, ahová menni akartam. És mindenhonnan úgy jöttem el, hogy majd még vissza kell menjek. Meg nektek is. Mert már elolvastátok…
(Az igazán figyelmeseknek feltűnhetett, hogy a honlap menüsora bővült az okos és balga szüzek templomainak listájával. Mivel ez egy szimpla blogbejegyzés, így csak aktuálisan időszerű, hogy tudjátok, egyrészt sokat nyígtam a honlapszerkesztővel, mire sikerült rendes menüsort csinálnom. Másrészt az a szándékom ezzel, hogy az összes nekünk fontos templomról gyűjtést csináljak, elérhetőséggel, pontos GPS-koordinátákkal. Fotókkal. Majd jó lesz, ha ez is múlt idő lesz, és minden templom szépen regisztrálva lesz….)