Ezekről is kell, lehet olykor beszélni, bár zárójeles kérdés, ha mondjuk van egy célunk. Jelesül feltérképezni az okos szüzek és balga szüzek templomait a Kárpát-medencében.
Ha tudjuk is, hogy a nézsai ótemplom egykor ilyen freskófestéssel díszelgett, máris számtalan kérdés merül fel a templomokkal kapcsolatban. Például, hogy egyes helyeken a diadalív alsó oldalára festették fel a szüzeket, más esetben a szentély felőli belső oldalra. És akkor még külön az is érdekes, eredetileg német, vagy hagyományosan magyar közösségről van szó. Hiszen eltérőek a templomban megjelenő szentek. Van ahol Szent László van, van, ahol pedig sárkányölő Szent György. Bizony jó lenne, ha adódna művészettörténészi segítség, pusztán csak atekintetben is, hogyan és mit érdemes dokumentálni. Már csak az összehasonlítás végett is. Hogy mikortól datálhatók a különböző templomok, mikortól azok festései? Mekkorák a templomok, és fontos -e a méretük? Hogyan viszonyulnak az alakok ábrázolásai egymáshoz? Hogy minden egyes szüzet érdemes lenne -e külön lefotózni? Megannyi nyugtalanító kérdés, amiből csak egyetlen következtetés válik világossá a templomokba elzarándoklónak. Hogy legalább egyszer még biztos vissza kell térni, hogy a dokumentálás kielégítő lehessen a későbbi szakmai összehasonlításhoz, véleményezéshez.
Egyszerre tehát öröm felfedezni ezeket a templomokat, másrészt pedig ott motoszkál a magától értetődő felkészületlenség tanácstalansága. Nos, ilyenkor öröm minden egyéb részlet, amivel egy adott templom megajándékoz. Függetlenül a freskóktól.
Ezek közül külön kedvenceim a szerkezeti illesztések, csapolások. Akinek volt már dolga fával, kővel, az tudja, milyen kínkeserves a munkadarab fizikáját úgy alakítani, hogy az illeszkedjen. Ezért minden ilyen teljesítményt én külön elismeréssel szemlélek. Van ebben a régi, felfedezésre váró igényességben különben üzenet is.
Hogy sokszor beszélünk a történelem építőköveiről, de hogy ezek hogyan, és milyen minőségben simulnak egymásba, nos, ez bizony meghatározza valamiképpen a történelem minőségét is.
Ezekben a jövőnek készülő szerkezetekben, szerkesztésekben én a régi ember azon igényességét, nagyvonalúságát vélem felfedezni, ami elválasztja a beton-egyszerűségű jelenvalóságunk igénytelenségét attól, amilyen igényesek különben lehetnénk. Akkortájt jutott idő ívekre, mintákra, a bonyolultsága miatt szépre.
Ehhez képest mi egy barbár korban élünk, miközben mi is az időre hivatkoznunk, ami a modern korban mindenkor kevés. Most, csak e pár példával szeretném illusztrálni, hogy már akkor is megérte a munkát nem csak egyenesekben gondolkodva elvégezni. Mert ma is még mindig ebben gyönyörködünk. Bennünk, a mi korunkból vajon mi miatt fognak gyönyörködni az utódok…?
(Különös lehet, hogy építőköveket is említettem, köves fotót meg nem osztottam meg. Pedig vannak remekbeszabott kőillesztések is. Pillanatnyilag nem találtam a fotóim közt egyet sem, de majd pótolom.)
Ráadásul ezek az „mérnöki” precizitással készült építmények, kiállták az idő vasfogát, hiszen még ma is állnak.
Igaz, a magának a fa anyagának az öregedése miatt már nem tudja elviselni azt a terhelést mint fénykorában, de mégis egyben vannak még mindig.
Sokszor megfordultam Marosvásárhelyen és környékén, de Nyárádszentlászló kimaradt eddig. Felírom magamnak! 🙂