Községünk történetéhez számtalan mellékszál kapcsolódik. Egyebek mellett a gyógyszertáré, hiszen Nézsa máig joggal lehet büszke kistelepülésként arra, hogy saját patikája van. Mégpedig egy igen impozáns épületben. Bár nem terveztem előre, mégis sajtótörténeti vizsgálódásaim nyomán ráakadtam a nézsai gyógyszertár hivatalos alapítási dátumára. És annak első patikusára, ifjabb Romhányi Gyula gyógyszerészre. Története érdekes lesz szerintem a számotokra is.
A székesfehérvári Szent István Király múzeumban máig is őriznek egy férfi díszmagyart, amelyhez az intézmény 1980-ban jutott hozzá. A Gyógyszerésztörténet nevű lap 2003. augusztusi számában dr. Demeter Zsófia kandidátus, történész közöl a ruhadarabról rövid leírást, amelyből tudható, hogy annak eredeti tulajdonosa és viselője bizonyos Romhányi Gyula (1908-1980) gyógyszerész volt.
Romhányi Gyula Nógrád vármegyei kisnemesi családja
már gimnazista korában elkészíttette számára a ruhát, amelyben egy megyegyűlésen szólalt fel, majd az esküvőjén is viselte.
Demeter Zsófia közlése szerint a gyógyszerész a gárdonyi, majd Székesfehérváron a Halesz liget melletti patikát vezette. A múzeum öltözetével együtt az egykori tulajdonoshoz köthető iratokkal és képekkel is gazdagodott. Csak érdekességként, a díszmagyar tartozékai: kócsagtollas forgó, föveg, mente, alatta dolmány, csizmanadrág, díszkard, kardkötô öv és rámás csizma. Ami pedig még inkább érdekesség, hogy a szakma bár Székesfehérvár-környéki gyógyszerészként tartja számon, ugyanakkor ő volt Nézsa első gyógyszertárosa is.
- Röviden előre szeretném bocsátani, hogy ezen írásomnak nem célja Romhányi Gyula életútjának feldolgozása, mint inkább életének nézsai vonatkozásai, amelyek összefonódnak a gyógyszertár létesülésének idejével Nézsán. Forrásaim is elsősorban a korabeli sajtóból származnak majd, amelynek első híre éppen a nézsai gyógyszertár megalapításáról szól.
Nézsán hivatalosan gyógyszertár alapul
A Gyógyszerészi Közlöny 1933. évei december 23-ai száma értesít arról, hogy a Belügyminisztérium engedélyezte, hogy a Nógrád vármegyei Nézsa községben gyógyszertár „állítassék fel”, amelynek személyes üzleti jogosítványát Romhányi Gyula okleveles gyógyszerésznek adományozta. A cikk községünkről röviden megjegyzi, 1072 lakosa van postaállomással. Innen tudhatjuk tehát, hogy Nézsán 1933 óta működik hivatalosan elismert gyógyszertár. Nem kevésbé érdekes ugyanakkor, hogy ki is volt annak első tulajdonosa.
Előzetesen Nógrádi Gyula gyógyszertárosról
A Magyar Városok és Vármegyék Monográfiája – Nógrád és Hont vármegye című kiadványba arról ír, hogy ifj. Romhányi Gyulagyógyszerész, Nógrádszakálon született 1903-ban.
A középiskoláit Budapesten és az egyetemi tanulmányait Szegeden végezte. A gyógyszerészi oklevelet 1928-ban szerezte. Mint segéd több magyar városban dolgozott. Turán gondnok volt, majd 1934 nyarán Nézsán a Szent Antalhoz címzett patikáját megnyitotta.
Majd azt is feljegyzi, Romhányi Gyula katolikus egyháztanácsos, a nemzeti egységpárt vezetője, édesapja pedig idősebb Romhányi Gyula, nyugalmazott pénzügyi főtanácsos.
A legerősebb srác a gyarmati gimiben
Rövid kitérő gyanánt jegyezzük meg, hogy igenis fontos, hogy a korban létezett idősebb és ifjabb Romhányi Gyula, mivel Nézsa első gyógyszerésze büszkélkedhetik azzal is, hogy már idejekorán szerepelt a korabeli bulvársajtóban, mégpedig gimnáziumi bukása okán. Történt ugyanis, hogy az 1924-es év közvéleményét egy rágalmazási per rázta meg, mégpedig egy gimnáziumi pótvizsga okán. Az esetről a Pesti Hírlap 1924. december 17-ei száma számolt be, miszerint egy bizonyos balassagyarmati gimnáziumban, az 1922-es tanév végén két fiú, egy testvérpár megbukott egy-egy tárgyból, és pótvizsgára kényszerült. Az egyik ifjú ráadásul a pótvizsgán is elhasalt. Emiatt a bősz atya, az idősebb Romhányi Gyula két beadványt is intézett a közoktatási minisztériumhoz, amelyekben élesen bírálta Vizinger Károly gimnáziumi igazgatót és Bakos Géza tanárt. Azt állította róluk, hogy „a pótvizsgát szabálytalanul tartották meg, valótlan jelentést küldtek feletteshatóságaiknak és súlyos fegyelmi vétséget követtek el”. A panaszos beadványát természetesen vizsgálat követte, amely azonban megállapította, hogy a vádaskodás alaptalan. Sőt, a sértő beadványok miatt eljárás is indult a méltatlankodó apa ellen, amely azzal zárult, hogy a bíróság rágalmazás vétségében bűnösnek találta Rományi Gyulát, az idősebbet, és mintegy félmillió korona pénzbüntetés megfizetésére ítélte, igaz, hogy az ítélet végrehajtását felfüggesztette.
Távol álljon persze tőlünk, hogy mindezekből messzemenő következtetéseket vonjunk le az ifjabb Romhányi Gyula szellemi kvalitásai felől. Ugyanakkor figyelemfelkeltő, hogy a korban milyen történetek számítottak a pesti olvasóközönség számára bulvárhírnek. Romhányi Gyula gimnáziumi éveinek jellegét feloldandó, idézzük is sietve a Nógrád Megyei Hírlap Nógrád, 1972. július 2-ai számának egyik cikkét, amely a Balassi Gimnázium akkori, ötvenéves érettségi találkozójáról számol be. Az írás szerint tréfásan „nagyapák találkozójának” nevezték összejövetelüket az egykori gimnazisták, hiszen már „az unokák érettségiznek a kedves gimnáziumban”.
Derűsek, emlékezők, fiatalosak, adakozók. A gimnáziumnak egy magnószalagot ajándékoztak, rajta a Vén diák dala. Szövegét Légrádi László, zenéjét Romhányi Gyula szerezte. Romhányi Gyula eredeti foglalkozása gyógyszerész, csak mellékesen, zeneszerző. Egy kis gerle rászállott a fára kezdetű dala a rádióból is ismert
-írják a beszámolóban, amelyben Romhányi Gyulát úgy jellemzik,
a találkozó tagjait is nagyobbára ő tartja szóval: papi anekdotával ugratja a kanonokot, szórakoztatja a társaságot. Hőstörténeteket mesél a fehér intervenciósok elleni balassagyarmati harcukról. A többiek megjegyzik, hogy a múltban Romhányi volt az osztály tréfacsinálója, egyben az iskola legerősebb diákja.
Az első hét év patikusként
Nos, már csak azért se időzzünk el a „fehér intervenciósok elleni balassagyarmati harcai” fölött, mert írásunk tényleg nem monográfia. Amellett persze, hogy rögzítjük Romhányi Gyula zeneszerzői kvalitásait, azért csak vissza kell térnünk a kronológiai sorrendhez, amely egyelőre ott tart, hogy Romhányi Gyula, az ifjabbik, gimnáziumi botrányait követően valahogy el kell érjen a nézsai gyógyszertár megalapításáig. A Gyógyszerészi Közlöny 1926. május 30-ai számának apróhirdetései között találjuk, hogy Romhányi, mint egyelőre nem okleveles, 23 éves római katolikus gyógyszerész,
azonnali belépéssel kondíciót keres, az egyetemi év megkezdéséig. Címe: Romhányi Gyula, Balassagyarmat, Nagy Iván út 3.
Azaz, hét évvel az apróhirdetése után Romhányi Gyula már tanulmányai végeztével a frissen megalapított nézsai gyógyszertárat viszi. További hat éven keresztül. A Gyógyszerészi Közlöny 1940 július 20-ai száma ugyanis arról értesít, hogy a „Szent Antal” című nézsai gyógyszertár személyes üzleti jogosítványa Romhányi Gyula okleveles gyógyszerészről Bartók László gyógyszerészre ruháztatott át. Bár van arról is forrás, hogy Romhányi tevékenységének székhelyét a gárdonyi patika átvételével indította, és hogy közben megházasodott, ezen információkat most nem idézném már feleslegesen. A lényeg, hogy hat év után lezárult a nézsai gyógyszerésztörténet első fejezete, amikor Romhányi úgy dönt, hogy átteszi székhelyét Székesfehérvár környékére.
Amikor a gerendákat osztották örökségként
Azonban az életút megértéséhez, illetve a nézsai vonatkozásokhoz kapcsolódóan mégiscsak felidéznék egy Romhányi Gyulával készült interjút, amely a Fejér Megyei Hírlap 1978. szeptember 27-ei számában jelent meg (tehát már abból az időből, amikor Romhányi beágyazottsága már inkább Fehér vármegyéhez kötődik). Mégpedig Romhányi aranydiplomája kapcsán. A cikk aktuális írója a nézsai első gyógyszerészt öreg kora ellenére is merőben fiatalosként jellemzi (talán nem véletlenül gimnáziumi legerősebb diákként való jellemzése okán). Mint az írás felidézi, Romhányi 1928-ban vette át diplomáját a szegedi egyetemen. Ezt követően, a kor szokásai szerint más-más gyógyszertárban tanulta a szakma gyakorlatát. Innentől a cikket idézem:
így szereztem gyakorlatot Pápán, Egerben, Turán. Mikor meghajtottam magam — mint illett — főnököm előtt, megmondtam, hogy csak egy évet kívánok ott tölteni. Az volt a szándékom, hogy minél több helyen, minél többet lássak, tapasztaljak. Úgy volt az akkoriban, hogy a patikus nem élhetett meg saját patika nélkül, így aztán Nézsán, egy kis falucskában nyitottam meg én is a patikámat, ahol hat esztendőt töltöttem.
Innentől számunkra is érdekes leírást ad Romhányi Nézsáról:
Hogy milyen kis falu volt az? Szegény, mint akkoriban a legtöbb magyar falu. Olyan volt a szegénység, hogy örökségként a szobában a gerendákat osztották szét a gyerekek között… Én is gyakran készítettem orvosságot szegény alapi receptekre. Az orvos pedig a báróék mosókonyhájában lakott és lóháton járt ki a tanyákra.
Most azt engedjük el, hogy a szocialista történetmesélés hogyan keretezi át a korabeli viszonyokat. Inkább csak hallgassuk Romhányi visszaemlékezését:
Volt egy esetem a bárónéval — meséli el a sztorit, mintegy annak bizonyságául, mi mindenhez kellett egykoron érteni a patikusnak is. — Üzent a báróné, hogy segítsek, ha tudok, felfúvódtak a marhái. Bementek legelni a hereföldre Ötven, vagy hatvan szarvasmarha, már nem is tudom pontosan mennyi volt. Eszembe jutott, még egyetemista koromban tanulmányoztam a mész hatását a gázokra. Hát, itt is hasonlóról volt szó. A keletkezett gázok nem tudtak eltávozni. A mészvíz pedig leköti [a gázokat]. Gyorsan készítettem egy lajt mészvizet. Mit mondjak? Megmentettem a báróné marháit. Egy malacot, és némi készpénzt kértem és kaptam. Sokalta is a báróné a meszes vízért… Jót derül ma is az emlékeken.
Majd a cikk arra is rákérdez, milyen betegség is emésztette akkoriban a nézsai embereket.
A tüdőbaj — vágja rá gondolkodás nélkül. A maiak, a fiatal gyógyszerészek, már csak a mi elbeszéléseinkből tudják, hogy a mi munkánk a folytonos mérés, keverés volt, hiszen a receptek nyolcvankilencven százalékát nekünk kellett elkészíteni. Ma éppen fordított az arány. A gyógyszertárak készen kapják a gyógyszerek nagy részét
-vallja már akkor. Majd hozzáteszi, persze, azért a mindenkori gyógyszerésztulajdonság legfőbbike marad a pontosság, precízség, fegyelmezettség. Az egyetlen egyszeri hanyagságnak is súlyos következményei lehetnek.
- Romhányi Gyula 1970-ben, már Fehérváron ment nyugdíjba.
Ismerősei gyakorta láthatják őt kis kocsiján „behajtani” a városba, mert mint mondta, mindenekfölött szeret kocsikázni. Ezen kívül is akad még egy-két hobbyja. Láttam például egy fotót, amely egy óriásharcsával ábrázolja. A harcsa 34 kilót nyomott. Aztán kis magnójáról meghallgattam egy szerzeményét, mert nótaköltő is, nevét egy plakáton nyomtatták kis Eisemann Mihályéval. Emberi eszményképe egykori professzora és legelső főnöke, dr. Fischer patikus úr, akit a nyilasok kivégeztek, s akinek ajánló levelét ma is, mint ereklyét őrzi
-írja a cikk.
Igazi rabsic, na…
Hogy hány menzeli rétege volt ennek az életútnak, azt írják meg Romhányi örökösei. Meg a gyógyszerész szakma. Ami mégis inkább bennünket, Nógrád vármegyeiket illet, az utolsónak hagyva egy cikk, szintén Romhányitól jegyezve, de amely mindennél jobban árulkodik nógrádi származásáráról. A Nimród vadászlap 1944. február 1-jei számában ugyanis egy hordozható, könnyen elkészíthető magasles ábráját közli. Igaz, már Gárdonyból. „Az összes kellék hozzá kettő darab borjúkötél, meg egy darab kemény fa deszka”. Vadásztársainak javasolja, de ebben az egyszerűségben mégis mennyire Nógrád vármegyei. Mindegy is. A történetét nem folytatom. Ténylegesen megírni sem akarom. Ez csak egy életút, amely mégis mennyi ismerettel szolgál önmagunkról.