Amit mindig is tudni szerettél volna a legéndi „keltanyáról” – interjú az ásatás vezető régészével, Tóth Krisztiánnal

Eljött a péntek, a legéndi ásatás utolsó napja, így elérkezettnek láttam az időt, hogy egy gyors interjút csináljak Tóth Krisztiánnal, a salgótarjáni Dornyai Béla Múzeum osztályvezető régészével, hiszen mostanra állhatott össze, mit is lehet tudni a kelta településről. Reggel még havazott, így félve kerestem meg Krisztiánt, hogy délután kint lesznek e a terepen egyáltalán, de rögtön jött a válasz, hogy persze, miért is ne lennének.

Az első kérdésem persze az volt, hogyan lehet egyáltalán megtalálni egy ilyen kelta települést, akikről azért nem olyan köztudott, hogy lakták a környéket, könnyebben azonosítjuk őket az angol vidékkel, vagy éppen a francia gallokkal, amilyen Asterix és Obelix. Tóth Krisztián a két mesehős említését rögtön elengedve elmesélte, hogy Szolnoki Tamás kollégájával, aki szintén a Dornyai Béla Múzeumban vezető régész, még évekkel ezelőtt kitalálták, hogy topográfiai kutatást fognak végezni a megyében több településen is, egyszerűen azért, hogy rendezzék a régészeti nyilvántartásokat vezető hatóságnál, hogy pontosan hol is vannak a településeken a lelőhelyek. Legéndre is úgy vetődtek, hogy korábban régészeti lelőhelyként jelentették be a falut, mint ahol egy középkori település van, a céljuk pedig az volt, hogy pontosítsák, hol is lehetett az egykori település. Találtak középkori leleteket a templom körül, meglett a korábbi falu is, felkerestek egy földvárat is, és a helyszín egyre csábítóbb lett így bejelentették az illetékes hatóságnál, hogy Legénddel komolyabban is érdekes foglalkozni. Ennek eredményeként aztán a falu keleti részén két kelta lelőhely, valamint bronzkori leletek is előkerültek, a középkori falu több része is meglett a patak másik oldalán. Ekkor, tavaly novemberben, fordult a figyelmük a falutól északra lévő területre, mivel a domborzat is azt sejtette, a két patak összefolyásánál lévő déli kitettségű, napsütötte domb ideális hely lehet egy településnek. Mikor kiértek, akkor derült ki, hogy frissen lett felszántva, ráadásul korábban nem volt a terület művelés alatt, úgyhogy néhány perc alatt a felszínen is rátaláltak a kelta kerámiatöredékekre, és a kiszántott foltokra, amelyek valamilyen objektumokat sejtettek. Gyorsan rákérdeztem, hogy akkor ha egy szántóföldön sötét foltokat látunk, akkor azok is házhelyek lehetnek e, mire Tóth Krisztián elmondta, hogy gyanúsan igen, de ezekben az esetekben a talajművelés miatt kvázi már szétszántották a lelőhelyet, míg Legénd esetében az volt a különleges, hogy frissen lett megbolygatva a föld, az objektumokat így könnyebben meg lehetett határozni. Így a következő lépés, hogy beszámozták a különböző foltokat, és kivárták a melegebb időt, hogy egy mentőfeltárást, ha önkéntesekkel is, de meg lehessen csinálni. Azért mentőfeltárást, mert a tulajdonos dióst tervez ültetni a területen, így amit a két hét türelmi idő alatt nem tártak fel, az feltehetőleg jó ideig nem is lesz, vagy talán soha.

Azt tehát már megtudtuk, hogy Tóth Krisztiánék hogyan akadtak a kelták nyomára, az azonban még mindig nem derült ki, a kelták hogyan akadtak Legéndre, úgyhogy mégegyszer felhoztam Asterix és Obelix példáját, hogy ugyan mit kerestek a környéken. De Tóth Krisztián rutinosan hárította az ismételt trollkodást azzal, hogy elmondta, van egy település Svájcban, La Téne, onnan kerültek elő először azok a kelta leletek, amelyek a legéndiekhez is köthetőek. Ez a csoport a vasmegmunkálás közép-európai mestereként számtalan vaseszközt talált fel, például a papucsos ekét, így gazdasági fejlettségükből adódóan felszaporodott a lélekszámuk, és időről-időre elindult a szétvándorlásuk. Így jutottak el északi irányban egészen Britanniáig, nyugati irányban Spanyolországba, keleti irányban a Keleti-Kárpátokig. Viszont sosem alkottak egységes birodalmat, nem szerveződtek királysággá, sok kisebb törzsre szakadtak szét. Ellenben a görögök előszeretettel bérelték fel őket zsoldosként, Krisztus előtt a 4-5. században így jutottak el a mai Törökország területére, ahol egy részük le is telepedett, ők a galaták, és egyes feltételezések szerint az innen visszatérő kelták telepedtek le a mai Észak-Magyarország területén.

Itt próbáltam arra rákérdezni, hogy állítólag Szanda környéke kelta központ lehetett, és így Legénd akár oda is tartozhatott, de Tóth Krisztián elmondta, hogy a szandai hegyek már a bronzkorban erődített helyek lehettek, és bár vaskori leletek is előkerültek onnan, arról a helyszínről keveset lehet tudni, és csak feltételezés, hogy valamilyen központ lehetett. Tehát nem a Szanda környéki kelták hétvégi házai lehettek Legénden, de akkor mit is sikerült találni? Tóth Krisztián szerint inkább tanya volt mint település, ahol egy család, vagy egy kisebb közösség lakott. A helyzet onnantól bonyolultabb, hogy az egyik gödörről, amit először háznak gondoltak, kiderült, hogy valamilyen szemetes gödör, emellett edényégető kemencék is előkerültek, a szemét pedig nagy mennyiségben tartalmazott kerámiát, mást nem is igen. Találtak vas salakot, vasolvadékokat is, és ez megintcsak árnyalja a képet, de ami biztos, hogy fazekasság biztos folyt a kelta tanyán, közismertebb nevén, a keltanyán.

Itt gyorsan végigvettük Krisztiánnal a feltárt helyeket, a képeknél majd jelzem is, hol miről van szó. Tehát a domb aljához legközelebb egy ház lehetett, amelynek meglettek a tartóoszlop-helyei, sőt valamiféle tűzrakóhely maradéka is piroslik a ház közepén, és talán elválasztófala. Fölfelé, ahol Tyekvicska Árpád (és pár napig jómagam is) ásott hősiesen, lehetett a szemetes gödör, ahová a hulladékot egyszerűen átdobálták a kemencétől. Az is lehet, hogy a szemetesgödörből bányászták ki eredetileg az agyagot, aztán kezdték belehordani a maradékot. A harmadik helyszín feltételezhetően valamilyen szárítógödör lehetett, a szélén van egy nagy oszlop, amihez féltetőt rögzíthettek, és alatta száradtak az égetésre váró kerámiák, amelyeket a helyszínen korongoztak meg. Az utolsó helyszín, amelyet Krisztián másodmagával ásott épp, amikor kiértem, egy másik háznak tűnik. És persze volt a csodálatos kettős cserépégető kemence közös szájjal, lyukacsos aljjal, ahol a grafitos, a törés mentén feketén csillogó speciális fekete kerámiák is készültek.

Gyorsan rátértünk még arra, hogy mi lesz a helyszín sorsa péntek után, hiszen mint kiderült, a tulajdonos is belátta időközben, hogy kár lenne mindent visszatemetni, mert az üdülőfalu érdékét is növeli egy bemutatható kelta település, vagy akár egy régésztábor szervezése is. Nem utolsó sorban turistaútvonal is halad erre, szóval profin bemutatható látványosság lehet a helyszínből, bár ez a jövő zenéje. Mindenesetre, ahogy összeszámoltuk, a nagy mennyiségű cseréptöredéken kívül találtak itt egy kelta baltát, egy bronz horgot, egy mintás üveggyöngyöt, egy gyűszűféleséget, egy csiszolókövet, sőt még pattintott kőeszközöket. Tóth Krisztián szerint ez azért volt lehetséges, mert a terület már az újkőkorban is lakott volt, így a leletek egyszerűen összekeveredtek. Végezetül kitértünk arra, hogy a közösségi régészet keretében egy ilyen kalandon bárki részt vehet, aki lelkes, kitartó és érdeklődő. A Dornyai Béla Múzeumot kell figyelni, érdeklődni, hol van ásatás, bemutatkozni, és így be lehet kerülni ebbe a körbe. Itt aztán végeszakadt az interjúnak, mert rohannom kellett, de mint megtudtam, Tóth Krisztián rendszeres reggeli vendég-szakértője a Megafon Rádiónak, így ott is figyelemmel lehet kísérni, mi is zajlik éppen régészetügyben Nógrád-vármegyénkben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük