Talán sokakkal közös, kedves általános iskolai élményem a Reformkorról tanulni, hiszen a Habsburg elnyomás dacára akkor mutattunk ismét nemzetként olyan kezdeményezőkészséget, az innovációkra való nyitottságot, ami megalapozta, hogy Magyarországnak, a magyarságnak a „modern” világban is helye lesz, helye van.
A hatványozott mértékű osztrák béklyó szorításában, de a korszellem újításai olyan sodró lendületet vettek hazánkban a korban, hogy joggal vagyunk büszkék azokra az eredményekre, amelyekből csak a teljesség igénye nélkül soroljunk fel néhányat,
- lett Himuszunk
- megteremtődtek a modern ipar körülményei
- rendeződött (?) a jobbágykérdés
- ikonikus darabként elkezdődött a Lánchíd építése
- megzaboláztuk áradó folyóinkat
- utak épültek
- lényegében hivatalos nyelvvé vált a magyar Magyarországon
- amit ma már kevésbé értünk, jutott fejlesztés a lóversenyre
De, amire leginkább szívesen emlékezhetünk, a pillanat, amikor Széchenyi István az 1825–1827-es első reformországgyűlésen birtokai egyéves jövedelmét ajánlotta fel egy, a magyar nyelvet felkaroló szervezet, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megalapítására. Ezzel lényegében a magyar tudományosság alapjait megteremtve.
Aktuális történetük ehhez a felajánláshoz kapcsolódik. A Magyar Tudományos Akadémia ugyanis már 1825. november 3-ától létezett, de épülete, egyszersmind központja bizony nem volt, bérleményekben tengődött. Közbeszólt ráadásul az 1848-1849-es szabadságharc, az osztrákok által ránkküldött orosz „beavatkozás”, és az erre rákövetkező, harsogó nemzeti csend egészen az 1869-es kiegyezésig.
Éppen erre az időszakra esett báró Sina Simon 1858-as felajánlása. A történelmi Magyarországtól abszolút nem idegen módon ez a görög származású bécsi bankár mintegy 80 ezer forintos adományt tett az MTA székházának megépítéséhez, egyszersmind a magyar tudományosság megerősítéséért. Lázadásként is a magyar kultúra felvirágoztatása érdekében.
Báró Sina Simon 1858. augusztus 14-én Bécsben kelt levelében ajánlotta fel az említett 80 ezer forintos tekintélyes pénzösszeget. A felhívásnak is beillő dokumentumot a Magyar Tudományos Akadémia Igazgatótanácsa elnökének, gróf Dessewffy Emilnek címezte. A levélben többek között úgy fogalmazott,
a tudomány hatalom; oly hatalom, mely egy részről kutatásai s találmányai által a lelketlen természet felett vív ki mind több s több győzelmet s azt mintegy adózójává teszi, más részről fényt árasztó szövétnekénél fogva, a szellemi s erkölcsi világban szintúgy szétoszlatván lassanként a tudatlanság s előítéletek ködeit, midőn az értelmet fejti, a szívet nemesíti, a Valónak megismerésére s megkedvelésére vezet, egyszersmind a társadalmi hiányokból származó bajokat is orvosolja; s eképp egyént, nemzetet s végre az egész emberi nemet azon tökély s boldogságra képes emelni, melyben az Alkotó eszes teremtményeit adományai által, ha ezekkel kellően élni tudnak és akarnak, e földön részesíteni kívánta.
Majd felidézi,
miután a Hazai Tudományos Akadémia felállítására legelőször és oly hazafias lelkesedéssel Gróf Széchenyi István méltóságos úr által adatott jel is, az országgyűlésektől is helybenhagyást nyert, az Akadémia pedig hosszú időn át saját ház nélkül maradt; 80,000 forintot, mint alapítványi tőkét adok, hogy az Akadémia céljaira méltó székházzal ruháztassék fel, azon feltétellel, hogy a felállítandó székházon az Akadémia nevével és az én nevemmel ellátott emlékirat helyeztessék el, hogy a nemzeti hála örökké emlékezzék arra, hogy az Akadémia építése az én adományommal indult meg.
A felajánlás nyomán – felismerve a szándékot – országos gyűjtés indult. Ennek révén szerezték meg végül azt a Duna-parti telket az MTA székháza számára, ahol jelenleg a mai épület a Lánchíd szomszédságában áll. Ehhez azonban fontos körülmény volt, hogy Sina Simon levelét „megszellőztette” a korabeli sajtó, többek között a Pesti Hírlap is leközölte, de ez nem azt jelenti, hogy csak Budapest polgársága rezonált a hazafias adománygyűjtésre.
Figyeljünk csak oda a Vasárnapi Újság 1860-as áprilisi számára, ahol a lap felsorolja a Sina Simon által indított közadakozás aktuális állapotát. Itt a „magyar Akadémia palotája” tekintetében az Akadémia április 23-ai közgyűlés többek közt ezt rögzíti,
Nezsáról Géczy Pál és neje szül. Fischer Ludovika 5 ft, 1 db. cs. arany, 1 kétpftos tallér, 4 húszas, 2 negyedforintos
mértékben járult hozzá a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi is álló épületének létrejöttéhez.
A ma, az Internetről jólismert, dekadens kritikával élve, ugyan mekkora segítség volt ez akkor a magyar családoknak? Géczy Pál és neje, született Fischer Ludovika ugyan költhette volna azt az öt forintot, a császári aranyat és a maroknyi aprót a kor lélegeztetőgépeire… Mégsem tették. A Magyar Tudományos Akadémia épületét támogatták inkább Nézsáról. Ki tudja, mennyit ért a felajánlásuk? Harminc téglát? Háromszázat? Egy rézgombot a bejárati ajtón? A lényeg, hogy beletettek valamit. És mivel az MTA épülete máig áll, így máig ott van benne Géczy Pál és neje, született Fischer Ludovika felajánlása. Nézsa egységnyi hozzájárulása a magyar tudományossághoz. Csak, hogy így, ezzel a tudattal látogassuk a 2-es villamos vonalát. Hogy lehet ma magyar tudományosság, létezhet az MTA, de nélkülük nem. Máig kitartó befektetés volt…
Gondoltam, jó zárómondat lesz ez, de utóvégre még hozzátennék valamit. Megbolgogult Géczy Pál, és neje, Fischer Ludovika olyan korban éltek, amikor a renitens nemzeti tevékenykedést bizony nem támogatta az állam. És nem is vártak rá. Én pedig ma gondolom azt, hogy ebben semmi nem változott. A mai Nézsán is éppúgy laknak Géczy Pálok és Fischer Ludovikák, akik hajlandóak áldozni a magyar tudományosság oltárán. És, ha majd összejön egyszer az ásatás Nézsa ótemplomában és a környékén, akkor majd ott lesznek, ott leszünk. Nem feltétlen 5 forint és 1 császárai arany erejéig, hanem a jelenlétükkel és tevékeny segítségükkel.