Karolinás lányok a nézsai szüreten 1931-ben

1931. A „Karolina” polgári leányiskola tanulói egy keddi napon autóval vágtak neki a Cserhát szelíd dombjainak, hogy Zachar János szíves meghívására részt vegyenek a nézsai szüreten. A kirándulásnak éppen nem kedvezett az időjárás, beszámolójuk szerint azért mégiscsak élvezték az autós túrát. A leányiskola kiadványában közreadott kedves beszámoló sok utalása maradt értékes az utókor számára.

Hogy minek lesz idővel értéke, azt talán az 1931-es kirándulást megörökítő karolinás tanuló, nagy valószínűséggel egy leány sem tudhatta. Bár, persze, arra biztosan büszke volt, hogy a Karolina, római katolikus leányiskola éves kiadványában megjelent a beszámolója a nézsai autós túráról.

A cikk melegszívű beszámlóját utánközölve (amelyet az Arcanum adatbázisából vadásztam elő) csak néhány érdekes utalásra szeretném felhívni a figyelmet:

• először is rögzítsük azt a tényt, hogy a váci leányiskola éppen Nézsára „rándult ki” szüretre! Mindez feltételezi azt a szőlő-, és borkultúrát, amely még 1931-ben is élő és magától értetődő volt a környékünkön. Márpedig modern korunknak a szocializmus és a filoxéria pusztításai után éppen nem gondolunk úgy erre a környékre, mint borvidék. Miközben 1931-ben még az volt. Ennek emlékét még mindig őrzi szinte minden település, hiszen szüreti mulatságokat máig tartunk, mégha helyi szőlő, helyi szüret és helyi bor nem is adódik hozzá. Mindez nem a szüreti mulatságok kritikája, pusztán egy arra való óvatos utalás, hogy a helyi borkultúra feltámasztásra vár. Múltja ugyanis volt, még 1931-ben is jelentős.
•  érdemes megemlíteni azt a szíveslátást, ahogyan a karolinás lányokat fogadták. Nem vallottunk akkor sem szégyent a vendéglátás terén, volt gulyás és természetesen sütemény. Hogy vendégszeretet tekintetében megőriztük hagyományos minőségünket, arra már csak az is utal, ahogyan a roncsolásmentes kutatásról a kitűnő régészek megemlékeztek.
• esős idő lévén a leányok a szüreti teendők helyett bejárták Nézsát, és az újtemplom mellett az ótemplom pálosnak ismert romjait is megtekintették. Eszerint 1931-ben még látható maradványai voltak ótemplomunknak is. Illetve, a romokat pálos jelenlétnek tulajdonították.

Jöjjön tehát ez az egyszerű kis iskolai beszámoló, amely mégis olyan színes képet fest a Vác-környéki települések borkultúrájáról, amely bennünket is e nemes hagyomány föltámasztására sarkallhat.

És, ahogy mindig, szeretném néhány kérdéssel zárni ezt az utánközlést. Ki lehetett Zachar János? Hol voltak Nézsa szőlői? Milyen szőlőfajták teremtek a környékünkön? Hol voltak a borospincék? Milyen híre volt a nógrádi boroknak? Írjatok kommentet, válaszoljatok a fel nem tett kérdésekre is…

Nézsa, és a felejthetetlen szíveslátás

[1931] „Szept. 29-én Zachar János úr szíves meghívására a IV. o. tanulói Nézsára rándultak ki, hogy a szüret tanulságos és mulatságos részét átélve, tapasztaljanak és élvezzenek. A Váctól 40 km-es utat autón tettük meg, mely alatt a várostól keletre és északkeletre fekvő községeken : Rád, Penc, Keszeg keresztülhaladva, gyönyörködtünk a Cserhát-hegység végső nyúlványaiban, különösen a penci szőlőhegyekben, melynek egyik lejtőjén szíves házigazdánk szőlője is feküdt.

Mi azonban először a nézsai útra kanyarodtunk be, hol a szitáló eső miatt a község iskolájában helyezkedtünk el. Itt szolgálták fel szíves vendéglátóink utolérhetetlen kedvességgel és bőkezűséggel növendékeinknek a szabadban főzött ízletes gulyást s a szürethez tartozó édességeket.

Miután a sár miatt a szőlőhegyeken folyó szüretről lemaradtunk, végigjártuk a községet, megnéztük ízlésesen díszített, ragyogóan tiszta templomát, a falu temetője mellett elterülő régi páloskolostor romjait, majd főtisztelendő Dinka József plébános úr szíves meghívását elfogadva, a plébánia ebédlőjében töltöttünk kedves perceket.

Hazatérve már vártak a szőlőhegy aljában felpakolt kosarak, s így az elmaradt szüret főélvezetében , az édes nézsai szőlőben most itthon is részesültek növendékeink.

Visszaemlékezve a Nézsán töltött kedves napra, leghálásabb köszönetünket fejezzük ki a nagylelkűen pazarolt sok jóért, a felejthetetlen szíveslátásért.„