Általánosságban is igaz, hogy sajtótörténeti tekintetben egy-egy község kitűnni, egyáltalán megjelenni csak különlegességével tud (tudott), akár negatív, akár pozitív értelemben. Beszélhetünk zanzásítva, konkrétan Nézsa esetén tűzvészekről, a szeszfőzde sorsáról, a templomos lovagok történelmi jelenlétéről, a Magyar Tudományos Akadémia épületéhez hozzájáruló nézsai polgárokról vagy akár a koleráról, bizony mind csak igen szélsőséges, különleges esetekben kerülhetnek a közfigyelem központjába. Legközelebb akarok majd írni arról, a vidékkel kapcsolatos bulvár milyen alantas szintre képes süllyedni akár Nézsa tekintetében is, most azonban következzék inkább egy cikk 1963-ból, amelyből kitűnik, községünk egy gyógynövény-nagyhatalom…
Vagy, legalábbis gyógynövény-nagyhatalom lehetne – sugallja a Szövetkezet elnevezésű munkás-paraszt lap, amely minden dicsőítő jelző ellenére sok tekintetben hordoz lenyomatokat a kommunista elnyomás mindennapjairól. Nem kívánok kényszeres kommentárokat fűzni az előbányászott cikkekhez, jelen esetben pláne azért sem, mivel időben 1963 viszonylag közel van. Inkább ösztönözném az olvasókat, hogy kommentálják ők, milyen emlékezet él máig úgy az 1960-as évekről, mint a gyógynövénygyűjtésről, vagy éppen a cikkben nevesített Koncz Vincéről. Bevallom, én mindezekről semmilyen ismerettel nem rendelkezem.
Az újságíró, aki gyógynövényekről akart beszélni, de csak elszámoltatás lett a vége
Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy az említett cikkíró, bizonyos Bánkuti Árpád olyan újságírói attitűdöt jelenít meg, amely sokkal inkább illik egy számonkérő kommunista rekvirálóhoz, akinek aktuális vidéki kivonulása alkalmával mintha bizony mindenkinek vigyázzba kellett volna vágnia magát. Bánkuti szinte kélyes örömmel írja, miféle riadalmat okoz a község hivatalában, amikor mindenféle kimutatásokat, számokat követel. Majd ezt a szituációt, bár megtarthatta volna magának is, inkább a széles olvasóközönség elé tárja. Bánkuti Árpád élvezettel árulkodik a Párt felé a nyilvánosság előtt, tudván-tudva, hogy annak következménye lesz. Pláne, hogy bár maga is leírja, Nézsa nem ismert gyógynövénygyűjtő község, mégis ezzel kapcsolatban kéri számon a helyi dolgozókat. Persze, a fene se tudja… Lehet, hogy jót akart, hiszen cikke második részében hosszan méltatja Nézsa kiaknázatlan gyógynövénykincseit. Ma részéről csak ezt a felesleges, oktondi és valójában rosszindulatú számonkérést nem értjük tisztán.
Ugyanakkor következzen tehát a cikk, és a szolid kérés, hogy bárkinek, ha adódik emléket, megjegyzése, nyugodtan kommentáljon…
„Orvosságok a nézsai Pétervölgyben, a Kőhegy alatt, Dubinán.
Az ország gyógynövénygyűjtésében a Nógrád megyei Nézsa község egymagában valóban nem jelentős. A megyei eredmények listáján se tűnik föl de Rétságon, a földművesszövetkezetek járási központjában már számontartják a bodzavirág, akácvirág és hársfavirág mázsákat, amelyeket Nézsán adnak esztendőről-esztendőre vonatra.
Az érdekelt faluban, Nézsán azonban — a jelek szerint — erről keveset tudnak. A földművesszövetkezet könyvelőségén nincs ember, aki megmondhatná még június közepén, hogy milyen eredményt ért el például a múlt hónapban a helyi gyógynövényfelvásárlás.
Zavart arcok, elterelő, zavart telefonálás, jövés-menés, kitérés, az egymásba nyíló két szobában. – Mindenki a felvásárlót keresi. Az újságírót olyasféle idegennek nézik itt e percekben, akinek sok-sokideje van s így ráér megtudni, amit akar.
A gyógynövénygyűjtés egészidei eredménye egyelőre, megfejthetetlennek mutatkozik. Se átvételi, se kifizetési feljegyzések nincsenek kéznél. Hol lehetnek? (Az FJK illetékes ellenőrző munkatársai úgy látszik, ritkán járnak ide.)
Végül akad vezető, és nemrégen épült, új házának ablakalatti kiskertjében látható lesz a felvásárló. Koncz Vince. Az állán többnapos, erős szakáll, ebből aztán arra lehet mindjárt következtetni, hogy nagyon elfoglalt ember. Sokat dolgozik, sokat fárad azért, hogy Nézsán megélhessen.
Koncz Vince nagy téglaháza falának dől és ő se tudja hirtelenében, hol is kezdje.
– Van-e itt bodza?
– Rengeteg van … vagontételben lehetne szedni s szállítani. Különösen a Pétervölgyben.
– Hársfavirág?
A Kőhegy alatt. Kiterjedt erdő van belőle. Akác főleg a Dubinában, apróbojtorján, libapimpó, kakukkfű… A Homoki árok környékén sok tavaszi hérics nő és vérehulló fecskefű. A kökényvirág szintén kínálja magát. A levegőben száll a sokízű illat. Hátukon hordják a bogarak és incselkedve kergetik az illóolaj láthatatlan felhőcskéit a lepkék. Fűben, fában, cserjében, ágban, virágokban — amerre csak a szem elláthat — orvosság … A csipkerózsa közepén, a porzók között, mint valami lekicsinyített tekebábu, áll a karcsú bibeszár a bibével. Parádéznak a bokrok, megint sokcsipke lesz.
A felvásárló a szakavatott becslő számításával, hozzávetőleg képet is ad: tíz mázsa …Az idén is meglesz bizonyosan.
– Úgy beszél a csipkéről, mint a megmentőről. A tervteljesítés azon múlik, befut-e a csipke… Eddig befutott és most is befut…
Nincs Nézsán gond…
Ezek szerint, ha valaki szeret egy kicsit okoskodni, rögvest megállapítja, hogy a gyógynövénygyűjtés körül igazán nincs gond Nézsán, s ezévben már nem is lesz, mert 15 mázsa gyógynövénynél többre e faluban amúgyse lehet számítani. — Nincs szárító berendezés, a gyűjtőknél — szakértelem hiányában — sok gyógynövény tönkremegy. A bodza rendkívül kényes. Kezelése nagy figyelmet és odaadást követel, különben hamar feketedik. A kökényvirág szedése — a gyűjtők szerint — nem kifizető… A sziromkönnyű — egész nap kell hajlongni tizenöt forintért, s ez így van a csipet-papsajttal is…
Tágas, szellős, esőtől védettszárítóról álmodik tehát a felvásárló.
– Mennyit szökne a gyógynövénygyűjtés eredménye, ha ez megvalósulna?
– Felszökhetne a duplájára. Lenne egy évben 30 mázsa.
– A körülményekhez viszonyítva kicsinek látszik ez a szám is. Nem kicsi?
A felvásárló mondana még valamit, de keresi, hogy is fogalmazza.— Egyik-másik gyógynövény esetében a gyűjtők — ösztönzőbb árak mellett— többre vállalkoznának…Gyakrabban járnák be az erdőt a rétet és a csörgedező vizek, árkok környékét. Jobban áldoznák az idejüket ésnem sajnálnák a munkát.
Nézsa gyógynövénygazdag vidék, azt azonban, hogy valójában mennyit ér e gazdagság, a HERBARIA mérheti fel igazán. Ha illetékes szakemberek elengendőnek becsülik a várható szerény 15 mázsás gyógynövénygyűjtést e dús körzetben, idényenként, akkor nyilván nem érheti el célját e riport se, de, ha a tervek azt mutatják, hogy szükség van Nézsára, akkor az itt megkezdett, s inkább felhívásnak szánt ,,környezettanulmányt” is tovább lehetne bővíteni. Sok gyógylevél, gyógyvirág, gyógyfű — sok orvosság kerülne ki a Pétervölgyből, a Kőhegy alól, a Dubinából. — Megérné …
Bánkuti Árpád„