Hová lettek az ótemplom gótikus kövei? – Egy 1965-ös vizsgálatban még fotók is készültek róluk

Amikor Gyekvicska Árpád levéltáros barátunk átküldte a fotókat, tévesen gondoltam, hogy ez valamiféle nyoma lesz az 1954-es hivatalos bejelentésnek a településünkön fellelhető vélt kolostorromról. A képek, és a hozzájuk társított leírás ugyanakkor gyorsan tisztázták, hogy ez egy más vonalon megvalósult beszámoló Nézsa műemlékeiről. Amelyek között ráadásul a templomromra még csak nem is utalnak. Gondolnánk előszörre……

Részletek

Látványtervek Nézsa első templomáról

Vörös Márta, Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye egyházmegyei főépítésze a nyers talajradarozási eredményekből kiindulva készített a számunkra egy látványtervet a templom lehetséges kinézetéről. Bár a torony megléte a későbbi elemzések nyomán kétségessé vált, ennek ellenére kitűnő kiindulópont, hogyan nézhetett ki egykor Nézsa első temploma. Ezúton is hálásan köszönjük értékes segítségét!

Részletek

Gombaszögi Pálos Monostor – Egy projektminta

Már a címmel sem fog minden olvasóm egyetérteni, de itt mégis engedjetek meg egy kis személyes bevezetőt. Szerintem nem szégyen fiatalabbaktól sem tanulni, jelesül én a felvidéki értékmentő Orosz Örstől (lehet őt követni a Facebookon) próbálok bátorságot elsajátítani, amit amúgy mindenkinek ajánlok. Még néhány évvel ezelőtt, egy Szilveszter közeli időpontban úgy éreztem, kell valami hasznosat…

Részletek

A galgagutai templomrom feltárásának személyes tanulságai

Galgagután 2023 május elején zajlott le a falu fölötti temetődomb tetején található templomrom feltárása Szolnoki Tamás vezető régész irányítása mellett. Amikor én is bekapcsolódtam az ott zajló munkába, volt néhány önző szempontom is. A galgagutai ótempolom sokban hasonlít a nézsaihoz, hiszen egy temető magaslati pontján, síroktól övezve helyezkedik el egy dombtetőn, és nem elhanyagolható körülmény,…

Részletek

A második talajradarozás 2022. június 13-án

2022. május-június folyamán régészeti geofizikai felméréseket végzett a Munifex csapata a nézsai temető területén, két helyszínen. A felmérés célja a temető területén elhelyezkedő középkori templom felszín alatti maradványainak detektálása és pontos felmérése volt, hogy az eddig érdemben nem kutatott épületről minél több és pontosabb adatok álljon rendelkezésre. Másrészt a templom helyétől északra, részben a mai…

Részletek