Ki gondolná, hogy 1961-ben még nem volt villany Nézsán. Szerencsére szeszfőzde igen…

Az elektromos áram, és annak minden áldása mára annyira természetes, hogy meghökkentő lehet a tény: 1961-ben – legalábbis a Szövetkezet című lap beszámolója szerint – Nézsán még nem volt világítás az otthonokban. Bár 1969-ben az Omega együttes azóta is méltán népszerű ódát írt az ódon, zongorán álló petróleumlápáról, Nézsa lakói számár korántsem lehetett annyira távoli…

Read Full News

A templomos lovagok a vállukon vitték Nézsát a Magyar Tudományos Akadémiára

Már megint Nézsa, és a templomos lovagok… Bár a köztudatban benne él, mindeddig hitelesen is elfogadható források mégsem számolnak be erről a kapcsolatról. Mint ugyanakkor kiderült, Nézsa első sajtótérténeti, és feltehetően modernkori történeti említése éppen a templomosokhoz kapcsolódik. Mégiscsak van alapja a meséknek, a szájhagyománynak? Most leglább útja nyílt, hogy a nézsai ótemplom, és a…

Read Full News

Még a Magyar Tudományos Akadémia sem épülhetett fel a nézsaiak nélkül

Talán sokakkal közös, kedves általános iskolai élményem a Reformkorról tanulni, hiszen a Habsburg elnyomás dacára akkor mutattunk ismét nemzetként olyan kezdeményezőkészséget, az innovációkra való nyitottságot, ami megalapozta, hogy Magyarországnak, a magyarságnak a „modern” világban is helye lesz, helye van. A hatványozott mértékű osztrák béklyó szorításában, de a korszellem újításai olyan sodró lendületet vettek hazánkban a…

Read Full News

Az 1863-as nagy nézsai tűzvész

Máris kamatozott a kultúrába való befektetésem. Sokszor belefutottam már az Arcanum adatbázis „csak most, csak ma” napi kedvezményébe, de most megleptem magam egy egy éves előfizetéssel. Az Arcanum számtalan lap, folyóirat és egyéb dokumentum adatbázisa, ahol szabadon lehet keresni. Az előfizetés birtokában mindjárt rá is kerestem a saját vezetéknevemre, aztán meg Nézsára. Ugyan mikor volt…

Read Full News

Álmodnak -e az androidok elektromos okos és balga szüzekről? 

A címadás talán esetlen, és sokaknak nem mond semmit a különben jelentős sci-fi író, Philip K. Dick „Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal?” című novellája. Sőt, még azzal sem lépünk közelebb az esetlen cím megértéséhez, hogy ez a novella adta alapját a Szárnyas fejvadász című filmnek. Vagy a Ghost in the Shell című animációs alkotásnak. A tudományos…

Read Full News

Illesztések, csapolások, illeszkedések – Rövid kitérő történelmi építőköveink minőségéről…

Ezekről is kell, lehet olykor beszélni, bár zárójeles kérdés, ha mondjuk van egy célunk. Jelesül feltérképezni az okos szüzek és balga szüzek templomait a Kárpát-medencében. Ha tudjuk is, hogy a nézsai ótemplom egykor ilyen freskófestéssel díszelgett, máris számtalan kérdés merül fel a templomokkal kapcsolatban. Például, hogy egyes helyeken a diadalív alsó oldalára festették fel a…

Read Full News

Vendégségben az okos és balga szüzek erdélyi testvéreinél 

Fontos felfedezőúton jártam az okos és balga szüzek nyomában, ezúttal Erdélyben. Bár a művészettörténészek állítják, ez a freskóábrázolás, amely a nézsai ótemplomot is egykor díszítetette, elterjedt volt a Kárpát-medencében. A mai Magyarország területén mára mégis egy maradt Szeged-Tápén, illetve a Felvidéken, egy csokorban. Időközben négy új templomot is találta, de ezúttal Erdélyben, szintén egy csokorba…

Read Full News

És akkor hogyan lesz Nézsán ásatás, és akarjuk -e; akarunk -e példát mutatni más falvaknak a múltfeltárásban?

A csoport belső dinamikájának ismeretében mondhatni komoly támogatói lájkszámot kapott az a korábbi bejegyzésem, amelyben, némileg bizonyos támadások kényszertől is hajtva igazoltam, hogy a nézsai templomrom kutatásának eddigi eredményei nem illegalitásban születtek. Épp ellenkezőleg. Az illetékes hatóságok és intézmények tudtával és beleegyezésével. Csak, hogy értsük, egy olyan ártatlan tudományos vizsgálatról van különben szó, ahol egy…

Read Full News

Imádott, romantikus tévhiteink – Megjegyzés a nézsai szenttisztelet cseppet sem csalódást keltő történetéhez, és hogy miért törölném a honlapot

Néha azon gondolkodom, hogy ha sikerül megöregedni és át kellene adni templomromkutatás ügyét bárkinek, meg mindent, ami ilyen-olyan módon ehhez, vagy Nézsához kapcsolódik, akkor az hogyan is történne. Ugyanis a legszívesebben nem adnék át semmit. Sőt, minden addig összegyűjtött információt letörölnék. Még a honlapot is. De, bármily furán is hangzott ez, nem gonoszságból. A kutatómunka…

Read Full News

Az ereklyefotózás képes története, és hazavihető eredményei

A fenti vezető kép egy, az ótemplomkutatáshoz kapcsolódó kisebb projekt lezárását mutatja, egyúttal ékes bizonyítéka annak, hogy milyen nehéz fényképekről fényképet csinálni, pláne este tízkor egy verandán. Onnan indítanám a történetet, hogy egyik legfőbb célunk megvalósítani a nézsai ótemplom feltárását. Ennek a tervnek, bár korábban már pályázást is ígértem, vannak bizonyos nehézségei. Erről később bővebben…

Read Full News